255 millió évesre. Egy paleozoikumbeli emlősszerű lény, a Gorgonopsida maradványaiban mutatták ki a tumor, amely a csúcsragadozó állkapcsában bújt meg. A kutatómunkát Christian Sidor biológus és paleontológus vezette.

A Gorgonopsidákat valahogy úgy kell elképzelni, mint egy kardfogú tigris és egy krokodil összegyúrt változatát. Mivel az emlősszerű hüllők (Synapsida) osztályának a többsége kihalt, egyedüli jelenleg is élő leszármazottaik az emlősök.

Így festettek a Gorgonopsidák

Mivel ezek a dinoszauruszoknál is „öregebb” Gorgonopsidák a mai emlősök távoli rokonainak tekinthetők – így pedig hozzánk is van némi közük –, a tudósok egy ideje komolyabban tanulmányozni kezdték őket. Így bukkantak arra a fosszíliára, amelyben egy odontogén – azaz fogból kiinduló, fogeredetű – állcsonti tumor bújt meg, és amely következtében

parányi, fogszerű elváltozások keletkeztek az állat fogsorán – ezek pedig jókora fájdalommal jártak.

A 255 millió éves ondontogén tumor

 

A felfedezés azért jelentős, mert eddig a tudósok úgy vélték, hogy odontómák csakis emlősöknél alakulhattak ki. A kutatók egyébként már korábban is bukkantak ilyen típusú daganatos megbetegedésre, csakhogy azok az utolsó jégkorszak idejéből származtak, és ugyebár emlősöket érintettek.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés