Ki gondolta volna, hogy egyszer majd nem mi nyerünk ki a gépekből energiát, hanem pont fordítva, ők szívják le a mi energiánkat.

Az orvostudomány és a rá épülő egyéb tudományágak az elmúlt évtizedekben igen komoly fejlődésen mentek keresztül, ezért már nem lepődünk meg azon, ha valamelyik embertársunk testében valamilyen apró implantátum teljesít szolgálatot. Ezek a beültetett kis szerkezetek különböző célokból (életben tartás, életminőség javítása, nyomkövetés stb.) kerülnek a páciensekbe, közös vonásuk azonban, hogy működésükhöz általában valamilyen akkumulátoros energiaforrásra szükség van.

Az MIT (Massachusetts Institute of Technology) kutatói most pontosan ezen a területen értek el áttörést, ugyanis sikerült létrehozniuk egy olyan orvosi implantátumot, mely a működéséhez szükséges energiát nem egy dedikált áramforrásból, hanem magából az élő szervezetből nyeri. A pénzérménél jelentősen kisebb berendezést a belső fülben helyezik el, ahol egy ionokkal teli kamrából nyeri az energiát. Ez a kis üreg alaphelyzetben azért felel, hogy a hang mechanikus erejét az agy által értelmezhető elektromechanikus jelekké alakítsa át.

A kutatók egyelőre még csak tengerimalacokba ültették be az újgenerációs implantátumot, és mindenképpen jó hír, hogy a rendkívül alacsony fogyasztású szerkezet olyan minimális energiát csapol le az élő szervezetből, hogy a kísérleti állatok hallása a beültetést követősen sem romlott. Innentől pedig már csak egy lépés, hogy az első emberekbe is bekerüljenek az újfajta implantátumok (például hallókészülékek), melyek azzal kecsegtetnek, hogy lényegében sohasem kell majd cserélni őket.

Tovább:
A tech-újdonságokhoz
A Player legfrissebb híreihez
A legdurvább hullámvasutakhoz 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.