Utat nyithat az emberes Mars-missziók előtt az Európai Űrügynökség küldetése.

Több szempontból is különleges lesz az ERO (Earth Return Orbiter, kb. Földre visszatérő pálya), az Európai Űrügynökség (ESA) szondája, ami

  • az első bolygóközi űreszköz lesz, ami teljes utat tesz meg a Földről a Marsra és vissza;
  • az első űreszköz lesz, ami befog egy másik bolygó körül keringő objektumot;
  • és ez lesz az eddigi legnagyobb Mars körül keringő űreszköz.

És még csak nem is ezekről lesz igazán híres, hanem a küldetésről, amelyben részt vesz. Az  ESA ugyanis három küldetést tervez, amelynek keretében

marsi kőzet-, talaj- és légköri mintákat hoznak a Földre.

A küldetés keretében az ERO biztosítja majd a Mars-Föld kommunikációt a Mars-mintákat szállító Sample Retrieval Lander számára, ahogy a NASA Perseverance marsjárójának. Az ESA szerint

a Marsról származó érintetlen mintákat ugyanúgy évekig tanulmányozhatja majd a tudományos közösség, ahogy az Apollo Holdmintái is évtizedekig táplálták a kutatást.

Ráadásul szerintük az ERO körútja, a Mars-mintákat gyűjtő eszközzel való randevúja, és a minták hazahozása megnyithatja az utat az emberes Mars-missziók előtt. A héttonnás, hét méter magas űreszközt közel 40 méteres fesztávolságú napelemtáblákkal szerelik fel, melyek felülete 144 m² lesz.

Ha még többet tudnál meg az ERO-ról és a misszióról, akkor az ESA oldalán találsz infókat.

(Forrás, fotó: ESA)

Ez is érdekelhet:

Rendkívüli rakomány érkezett az űrből a Földre

A NASA szakemberei most alaposan megvizsgálják.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában