A dolog, amit Shawyer feltalált nem más, mint az EmDrive, vagyis egy olyan elektromágneses hajtómű, amely a tolóerőt egészen újfajta módon, mikrohullámok segítségével állítja elő. A mikrohullámok létrehozásához szükséges energiát pedig napenergiából nyeri, így (mivel más üzemanyagra nincs is szüksége) gyakorlatilag örökké tud működni.

A működési elvvel egy kis bökkenő van: hogy tökéletesen ellentmond a lendületmegmaradás törvényének. Így nem csoda, hogy amikor Shawyer 2002-ben nyilvánosságra hozta terveit, több évtizedes rakétamérnöki tapasztalat ide vagy oda, a feltalálót mindenki hangosan kiröhögte. Mindenki, kivéve néhány kínai tudóst, akik 2009-re megépítették Shawyer hajtóművét, és ekkor jött az első megdöbbenés: az EmDrive ugyanis működött. És nem csak működött, de a kínaiak által mért 720 millinewtonos tolóerő nagyjából elegendő lett volna a műholdak manőverezését lehetővé tevő hajtómű legyártásához is.

A tudományos élet krémje ekkor már kicsit halkabban röhögött, de végül is "csak" kínaiak csinálták a kísérletet, ráadásul a mérésekbe is hiba csúszhatott, így a többség még mindig azon a véleményen volt, hogy Shawyer hajtóműve nem működhet.

A hihetetlen eredmény ahhoz viszont éppen elég volt, hogy a hajtóművel a NASA is elkezdjen foglalkozni, akik Guido Fetta vezetésével szintén legyártották a saját EmDrive-jukat. A néhány nappal ezelőtt közölt kutatási eredmények szerint pedig a technológia tényleg működik, és ezt mostmár nem csak a kínaiak állítják, hanem a világ legnagyobb űrkutatási hivatalának tudósai is. Igaz, a NASA által épített EmDrive teljesítménye jócskán elmarad a kínaiakétól, mindössze 30–50 mikronewtonos teljesítményre képes, de ez jelenleg éppen semmit sem számít. A lényeg, hogy a technológia működik, és ez hosszabb távon olyan hihetetlen lökést adhat az űrutazásnak, amiről a tudósok eddig álmodni sem mertek.