A Nature magazinban megjelent kutatás szerint világszerte mintegy hárommillió ember hal meg évente légszennyezettség okozta megbetegedések miatt. Magyarországon Budapesten a legrosszabb a helyzet.

Ahogy az alábbi térképen látszik, a fejlődő országokhoz képest mi még viszonylag jó helyzetben vagyunk, de még így is évi ezres nagyságrendre tehető azoknak az embereknek a száma, akik a légszennyezettség miatt veszítik életüket. Különösen Budapesten rossz a helyzet, ahol Magyarország többi részéhez viszonyítva 2-3-szor magasabb a légszennyezettség miatti halálozások száma.

Sokkal durvább viszont a helyzet a fejlődő országokban, elsősorban Indiában és Kínában, ahol a 100x100 négyzetkilométerre jutó halálozások aránya elérheti akár a kilencezret is. A két ország közül utóbbiban történik a légszennyezettséggel összefüggésbe hozható összes halálozás 40%-a, a felmérések szerint évente több mint 1,3 millió kínai hal meg emiatt.

A kutatók a jövőre nézve sem túl optimisták, hiszen a tanulmányban azt jósolják, hogy a hárommilliós szám 2050-re a duplájára fog emelkedni. Ebben szerencsére nem biztos, hogy igazuk lesz, hiszen Kínában az utóbbi időben komoly erőfeszítéseket tesznek a nagyvárosokat teljesen elborító szmog visszaszorítása érdekében, például egyre több helyen állnak át a szén fűtőanyag helyett a gáz használatára, és az ázsiai ország egy ideje már élen jár a megújuló energia használatában is.

(Forrás: Gizmodo, Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
11% 8-10 éve
39% +10 éve