A Time & Oak pálca segítségével három évnyi whisky-érlelést tudhatsz le 24 óra alatt.

Ha rajongsz a whiskyért, bizonyára te is tudod, hogy az igazán testes izű példányokat sok-sok évig érlelik, hogy színük és aromájuk tökéletes legyen. Ennek az a hátulütője, hogy az ily módon parkoltatott ital egyre csak drágul, míg végül a boltokban már tényleg nevetséges mennyiségű forintot kell kiadni érte  legalábbis eddig így volt. A Time & Oak, na meg egy kis tudományos hókuszpókusz segítségével mostantól 24 óra alatt nagyjából három évet érlelheted azt a whiskyt, amit a boltban megvettél potom pénzért. A kis pálca lézervágott tölgy, amit a pohárba vagy üvegbe helyezve annyira meggyorsíthatod az érési folyamatot, hogy a fent említett előnyre tehetsz szert vele  azaz akár éveket is spórolhatsz a segítségével. Persze az igazán kifinomult piasznobokat ez sem fogja átverni vagy kielégíteni, ha azonban te nem tartozol közéjük, és gyakran fogyasztod eme nemes nedűt, ezt a két-háromezer forintot simán kiadhatod érte.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

És akkor egyszer csak átlebegett az Orion űrhajó fedélzetén egy üveg Nutella

A szemünk előtt omlik össze a világegyetem egyik legnagyobb csillaga

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés