Megnyomkodtuk az Asus mindent vivő duplakijelzős laptopját, és szerelembe estünk vele. Drága szerelem ez, de mindent fillért megér.

A ZenBook Pro Duo elmondva is eléggé kompromisszummentes eszköz. Kaptunk vele egy kis időt, hogy rájöjjünk, milyen egy laptop, aminek konkrétan nincsenek korlátai, de nem is, ez nem jó kifejezés, igazából kitolja a korlátokat, hogy valami olyat adjon, ami látszólag parasztvakításnak tűnik, de nagyon nem az. A laptop ugyanis fogta, és kihajította a kukába a Zephyrus koncepcióját a billentyűzet felé pakolt hatalmas hűtővel, és a helyére beszerelt egy plusz kijelzőt. És milyen hasznos ez így, te atyaúristen!

 

Persze nem arról van szó, hogy a ZenBook Pro Duónak ne lenne szüksége ultra hűtésre, ekkora hardverrel nagyjából jégben kellene tartani (i7 9750-H, de ha ez nem elég, i9-cel is beszerezhető, 6GB-os RTX2060, 16GB RAM), de a hűtést máshová helyezve is működik a dolog, a felszabadult részre álmodott extra kijelző pedig nagyon megkönnyíti a melót.

A plusz kijelző akár egyben, akár több részre osztva is használható. Bár abszolút külön életet élő eszköznek tűnik, inkább olyan, mintha a monitor meghosszabbitása lenne. Igen, át tudod húzni rá az touchpaddel a kurzort, és garázdálkodni rajta. Akár három részre is oszthatod, és beállíthatsz magadnak több munkafolyamatot, amivel egyből azt az alkalmazássorozatot nyitja meg olyan méretben, ahogy szereted, ezeket pedig szabadon váltogathatod, amikor csak kedved van.

A tesztgépen egyszerre futott rajta egy Google Maps, egy Spotify és egy naptár. Tökéletes. Tegyük fel, dolgozol. Nincs szükség átkattintgatni a Spotifyra, ha zenét váltanál, ott van lent, bármikor használhatod akár érintésvezérléssel is. Ha a munkádhoz folyamatosan szükséged van a naptárra, egyből ott van, és ez iszonyúan hasznos tud lenni. A kijelző egyébként a kézírásodat is felismeri, a 15,6-os 4K OLED érintőképernyő pedig egyszerűen csodálatos képet nyújt, a Player legalábbis gyönyörűen festett rajta, de hát hol nem…

Az a szép ebben a gépben, hogy a hardvere mindenre alkalmassá teszi, játékra, videóvágásra, világuralomra, tökmindegy. A kiterjesztett kijelzője pedig annyira remek adalék, hogy legszívesebben minden gépbe beleraknánk. Nem olcsó, nagyjából 900.000 Ft-ért lehet a miénk, de ennél jobb munkaállomást egyszerűen nem tudunk elképzelni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A köztévé új műsorvezetője nem ember, a mesterséges intelligencia hozta létre

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés