A számítógépes vírusok – melyeket a mai „okosvilágban” inkább érdemes digitális kártevőkként nevezni – az 1988-as debütálásuk óta igen sok borsot törtek az orrunk alá. Mára már olyan szinten az életünk részévé váltak, hogy jóformán meg sem lepődünk azon, ha valamelyik elektromos készülékünkön egy-egy felüti a fejét.

Fajtájuk szerint lehetnek bootvírusok, alkalmazásvírusok, makrovírusok, férgek, kémprogramok, de említsük meg a jó öreg Trójait, vagy napjaink egyik legünnepeltebb kártevőjét, a ransomware-t, azaz a zsarolóvírust.

Pénzt az információdért!

Nemrég írtunk az androidos zsarolóvírusról, amelyik megváltoztatja a telefonunk PIN kódját, majd 500 dolláros váltságdíjat követel. Aztán itt volt a jó öreg Lockyt utánzó magyar zsarolóvírus, a Hucky, amely bár kicsit buta volt, azért az embernek így is alaposan keresztbe tehetett. De ami most jön, az már tényleg egy újabb szint a zsarolóvírusok körében.

Mint A körben: 7 napunk van teljesíteni a kérést, vagy annyi a személyes dokumentumainknak

A Malware Hunter Team egy olyan dögre lett figyelmes, amely nem mindennapi módon szorítja zsákutcába az áldozatait. Ez a ransomware ugyanis nem csak egyszerűen váltságdíjat követel – megadja a választás lehetőségét is.

Azaz: vagy fizetsz a dokumentumaid „szabadságáért”, vagy megfertőzöl másik két felhasználót – mintha csak piramisjátékot játszatna velünk.

A gyors és könnyű út, na meg a csúnya...

A Popcorn Time a személyes dokumentumainkat, valamint az asztalon található fájlokat is titkosítja, és amennyiben nem vagyunk hajlandók az 1 bitcoinos váltságdíj kifizetésére – az internet legmélyebb bugyraiban is előszeretettel használható digitális valuta, melynek értéke nagyjából 775 dollár, azaz 230 ezer forint –, úgy kiberbűnözésre kényszerít minket a kártevő. Jó, mi?

Ezért is roppantul fontos, hogy mindent megtegyünk a baj megelőzéséért.

Azaz ne nyissunk meg gyanús programokat vagy e-maileket, ne engedélyezzük a Microsoft Office makróit, figyeljünk arra, hogy naprakészek legyenek az alkalmazásaink, valamint az operációs rendszerünk, legyenek biztonsági másolataink a legfontosabb dokumentumainkról, és lehetőleg használjunk naprakész és aktivált vírusirtót.

(forrás: Daily Mail, MalwerHunterTeam)

És ezt olvastad már?
A Földnek lassan olyan gyűrűje lesz, mint a Szaturnusznak
Ajánlunk neked 3 gyönyörű panorámával megáldott szpotot túrázáshoz