Mielőtt gondolkodás nélkül kidobnád a fiók mélyén porosodó régi mobilodat, érdemes alaposan utánanézni, mennyit is érhet, ugyanis könnyen lehet, hogy épp egy kisebb vagyontól szabadulnál meg.

Sokan automatikusan a kukába száműzik a régi mobiljukat, pedig némelyik darab ma már igazi kincsnek számít, bizonyos modellek egészen elképesztő árakon cserélnek gazdát az online aukciós oldalakon – például ezek:

Nokia 8800 Carbon Arte – 1,4 millió forint

A Nokia 8800 Carbon Arte 2013-ban még luxusmobilnak számított. A karbon-, titán- és üvegborításával, illetve csúsztatható billentyűzetével tűnt ki a tömegből. Bár a 3,2 megapixeles kamerája ma már persze elavultnak számít, de a különleges csengőhangok és hangulathoz igazodó háttérképek még mindig különlegesek. Az eBay-en egy alig használt példányért közel 3500 eurót eurót, azaz ∼1,4 millió forintot kérnek (+ a szállítási költséget).

Motorola DynaTAC 8000X – 8,5 millió forint

A Motorola DynaTAC 8000X egy ikonikus készülék egyenesen a nyolcvanas évekből – még az 1987-ben megjelent Tőzsdecápák című filmben is felbukkant a gazdagság szimbólumaként. Ez a közel 800 grammos készülék kilencven perc beszélgetést és harminc szám tárolását tette lehetővé, ami akkoriban forradalminak számított. Ma egy cseh eladó 21 ezer eurót, ∼8,5 millió forintot kér érte.

iPhone 2G – 14 millió forint

Bár nem tűnik túl réginek, az Apple első okostelefonja, a 2007-ben bemutatott iPhone 2G már most legendás darabnak számít, hiszen ezzel kezdődött a modern telefonok korszaka. Egy hibátlan állapotban lévő készülékért egy osztrák eladó 35 ezer eurót, azaz körülbelül 14 millió forintot kér, míg egy másik, német kereskedő 26 900 euróért (kb. 12 millió forint) kínálja.

A tanulság? Mielőtt végleg megszabadulnánk a régi mobilunktól, nem árt egy gyors ellenőrzés, mert lehet, hogy egy elfeledett készülék akár egy új autó vagy egy komolyabb utazás árát is fedezheti.

(Forrás: Heute, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ha fotós csúcstelefont keresel, a Xiaomi 15 sorozatnál ne keress tovább!

A csúcskategória élére érkezik a Leica kamerás Xiaomi 15 Ultra és a kompakt Xiaomi 15.

Pengébb és okosabb csúcsmodell lett a Samsung Galaxy S25 Ultra

Még jobb kamerával és okosabb mesterséges intelligenciával érkezett meg a Samsung új csúcsmodellje, amit próbára is tettünk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen autóvezető vagy? Bírod a modern technológiákat? Tudd meg ebből a kvízből!

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Itt a robotporszívó, ami téged szórakoztat, de a porral nem viccel

További cikkeink a témában
A sportesemény, ami egyszerre fáj, felemel és függővé tesz
Hirdetés