Szokatlan jelenség, de megfelelő körülmények között Magyarországon is látható.

A szivárvány – gondolnánk – eleve színes, hiszen milyen is lenne amúgy? Például fehér. Bármilyen furcsán is hangzik elsőre, létezik fehér szivárvány, más néven ködszivárvány, aminek az előfeltétele a köd.

Az esőcseppeknél jóval kisebb – 0,05 milliméteresnél kisebb – vízcseppekből áll össze a köd, ezek az apró cseppek pedig visszavernek minden hullámhosszúságú fénysugarat, de nem képesek az emberi szem számára érzékelhető módon színekre bontani a fényt, így szinte teljes egészében fehérnek látjuk.

Néha az ív külső része halvány vörös, a belső pedig halvány kék, máskor viszont teljesen fehérnek látszik.

Ritka jelenség, tehát, de itthon is megfigyelhető, elsősorban hajnalban, amikor a nap fokozatosan melegíti a talajt. Ha szerencséd van, valami ilyesmit láthatsz:

Fehér szivárvány a földeken – Fotó: Wikipedia, Juris Sennikovs
Földöntúli fehér szivárvány Skóciában – Fotó: Melvin Nicholson
Az óceán fölött is elképesztő látvány – Fotó: Wikipedia, John usmc

„A ködív nem oly ritka, bár kétségkívül különleges jelenség – mondta Landy-Gyebnár Mónika asztrofotós pár éve az Indexnek. – Mivel kevésbé szembetűnő, mint a szivárvány, így a laikusok számára valóban sokkal ritkábbnak tűnhet.”

Szóval érdemes nyitott szemmel járni tavasszal hajnalban és kora reggel, mert az ilyenkor gyakoribb ködképződésnek köszönhetően ködszivárványt is nagyobb eséllyel látsz.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés