Minden eddiginél részletesebb: 1,8 milliárd csillagot tartalmaz.

Az Európai Űrügynökség (ESA) közzétette a Gaia űrtávcső új adataival –köztük a Nap háromszázezer legközelebbi szomszédjának pontos helyzeteivel – bővült a Tejútrendszerről készített legpontosabb térképet.

A most összeállított legújabb katalógus már több mint 1,8 milliárd csillag pozícióit és fényességeit, valamint mintegy 1,5 milliárd csillag távolságait tartalmazza, bőven túlszárnyalva az előzetes várakozásokat.

Az eredeti terv/elvárás az volt, hogy a 2014 óta tevékenykedő Gaia űrtávcső a Tejútrendszert alkotó százmilliárd csillag közül legalább egymilliárdról, vagyis 1%-áról meghatározza, hol és milyen messze található tőlünk.

A kutatók kiemelt figyelmet szenteltek a Nap száz parszeken, vagyis 326 fényéven belüli szomszédainak feltérképezésére, hogy pontos képet kapjanak nemcsak arról, mennyi és milyen más csillag veszi körül a Napot, hanem arról is, ezek honnan kerültek ide, és hova tartanak.

Továbbá...

  • A csillagok sebessége alapján sikerült például több mint 16 ezer együtt mozgó párt, vagyis kettőscsillag-rendszert azonosítani.
  • De a kutatók azt is kiszámolták, merre keringenek tovább a csillagok a Tejútrendszerben. Kiderült, hogy a legnagyobb részük, a Naphoz hasonlóan, a Tejút korongjában jár körbe, kis részük viszont csak átutazóban van itt, és meredek pályákon keringve haladnak el éppen mellettünk. De minden csillag pályája kicsit más.
  • A Tejútrendszer pereméről kiderült, hogy az nem csak a poros és unalmas végeket jelenti: sőt, éppen a Tejút korongjának széle az, ami a legjobban megérzi, amikor más kisebb galaxisok nekiütköztek – a csillagok térbeli eloszlása és sebességeik a mai napig őrzik ezeknek az ütközéseknek a nyomát.

A legmeglepőbb eredmény viszont a Naprendszer gyorsulásának megmérése során született:

Az már régóta ismert, hogy a Nap és bolygói milyen sebességgel keringenek a Tejúrendszerben*, azt viszont már jóval nehezebb megmérni, hogy milyen mértékben változik ez a keringési sebesség.

* Minden másodpercben 230 kilométert teszünk meg, és így is több, mint 200 millió évbe telik, amíg egy kört megteszünk a galaxisunkban.

A Gaia számára látható legtávolabbi égitestek, nagyon fényes, de nagyon távoli galaxisok látszólagos elmozdulásai vezették végül nyomra a csillagászokat:

Az eredmények alapján egyenesen a Tejútrendszer középpontja felé gyorsulunk*, de ez persze nem azt jelenti, hogy lassan zuhanunk a központi fekete lyuk felé, hanem azt, hogy a gravitációja így görbíti a Naprendszer mozgását, hogy az pályán maradjon körülötte.

* A kiszámolt gyorsulás elképesztően apró mértékűnek bizonyult, ilyen tempóban jó négyszáz évbe telne álló helyzetből indulva egy hétköznapi futó sebességét felvenni.

Eközben...

(Forrás: Phys.org, fotó: ESA)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában