A biztonságos távolságból irányított robot nem szolgált jó hírekkel.

A fukusimai atomerőmű katasztrófája 2011-ben történt, amikor egy földrengés okozta cunami során megsérült a japán erőmű több reaktora. Összesen négy reaktorblokk károsodott, a legsérültebb reaktort nemrég sikerült egy biztonságos távolságból működtetett robottal megközelíteni.

A földrengés során az erőmű hűtőrendszere megsérült, az olvadt radioaktív fűtőanyag pedig a tárolókamrák aljára süllyedt.

2017-ben megpróbálták az említett kamrákat és magát a reaktort is lefotózni, de a hatalmas sugárzás miatt még robotokkal sem tudták megközelíteni a katasztrófa helyszínét. Hasonló műveletet hajtottak végre pár nappal ezelőtt is, de ezúttal sikerült képet készíteni a reaktorról.

 

A szakértők szerint a fotón olvadt radioaktív fűtőanyag látható, ami a mai napig sugároz és sugározni is fog még nagyon-nagyon sokáig. Ebből a radioaktív fűtőanyagból nagyjából 900 tonnát kellene még eltakarítani, de a folyamat egyelőre nem halad valami jól, már csak azért sem, mert a hűtésre szolgáló sugárzó vizet Japán az óceánba engedi.

A tervek szerint legalább 30-40 év lesz még, mire a felszínre tudják hozni az összes fűtőanyagot.

(Forrás: Futurism; kiemelt kép: illusztráció/Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A fukusimai atomerőmű-baleset helyszínén valami nagyon furcsa dolog történik a fenyőkkel

Finoman szólva sem szokványos növekedési mintákat vettek fel.

Hibrid vaddisznók lepték el a fukusimai atomkatasztrófa környékét

A sugárszennyezett térség hirtelen elnéptelenedett településein jelentek meg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
42% Igen, de nekem annyira nem adta.
27% Nem láttam, de megnézem.
12% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés