Nemrég jelent meg az idei év GoPro-újdonsága, a Hero11 Black. Kipróbáltuk, mennyivel tud többet ez az akciókamera.

Akár a telefonoknál vagy drónoknál, a kis akciókameráknál is megszokottá vált, hogy a gyártók minden évben előrukkolnak egy új termékkel. A legtöbb esetben ezek inkább ráncfelvarrásokat, nem hatalmas változásokat jelentenek, sőt bosszantóan néha olyan dolgok kerülnek csak az új készülékekbe, amelyek már egy vagy két éve is aktuálisak lettek volna.

Jelen tesztünk GoPro Hero11 Black készüléke is ugyanolyan fizimiskájú, mint a saját Hero9 készülékem. A teszt előtt azt gondoltam, nem én vagyok a célcsoport, nincs még itt az upgrade ideje, mert ez szinte ugyanaz a gép. A helyzet azonban – az én szempontomból sajnos – egészen más.

Végre van 10 bit színmélységben való rögzítési lehetőség, ami élmény lesz azoknak, akik komolyabban, azaz a családi vakációk rögzítésén túl is foglalkoznak videózással, így nagyobb teret kaphatnak az alkotók a színek utólagos állítgatásában. Számomra ez volt az egyik legjobb új funkció, de igazán lenyűgöző a többi újítás is.

Az egyik ilyen a Horizon Lock funkció, amelynek lényege, hogy a digitális objektív használatával a horizont mindig egyenes marad. Ehhez jön még a már nem ismert HyperSmooth stabilizás, amelynek köszönhetően a kép akkor is egyenes marad és tökéletesen stabil, ha a kamera 360°-ot fordul. Beszéljenek helyettem a képek, hogy el is tudd képzelni, miről beszélek:

A már említett HyperSmooth 5.0 stabilizálás annyira brutál és egyenletes képeket eredményez minimális képkivágás mellett, hogy egyelőre ezt nehéz überelni bármilyen gimballal vagy más stabilizátorral.

Ennek a funkciónak örülni fognak a különböző extrém sportokat kedvelők, de ha csak a kutyád után rohansz a GoPróval, akkor is tökéletesen sima videót fogsz kapni. Ezt a saját régebbi készülékemmel is rendkívül sokat szoktam használni, és a cikk végén látható Porsche-videó elég sok jelenete is így és ezzel a tesztalannyal készült!

Ha pedig tovább akarod az amúgy is zseniális stabilizálást húzni, az AutoBoost még komolyabb szintre emeli a már így is hihetetlen, remegésmentes képet.

Ha pedig számítanak a számok: ha állóképet rögzítenél, a nagyobb szenzornak köszönhetően már 24,7 MP felbontással is megteheted, videókat pedig már 5,3 K és 60 fps mellett is tudsz felvenni, 4K-ban 120 fps és 2,7 K-nál 240 fps is elérhető – tehát már csak a kreativitásunk szab határt a lassítgatásoknak. Ezek a számok annyira impozánsak, hogy ha fényképezővel vagy kamerával szeretnénk ezeket az értékeket elérni, komolyan a zsebünkbe kell nyúlni.

Újdonság még az Enduro névre keresztelt aksi is, amely sokkal hosszabb életerőt biztosít, és a hideg időt is jobban bírja, pedig a GoPro akkumulátorok az utóbbi pár szériában így is rendkívül jónak számítottak. Forgatásaim alatt csak nagyon nehezen sikerült lemerítenem őket, de az extrém időjárási tényezőknek való ellenállóság biztos jól fog jönni pár snowboardos komának.

Természetesen továbbra is vízálló a kamera, és ugyanúgy elöl-hátul van már kijelzője – ráadásul érintőképernyős –, a látószögek pedig még mindig több fokozatban állíthatóak az egészen nagylátónak számító HyperView módig.

A cikk elején említett 10 bites színmód miatt én szívesen váltanék, mégis lehet, hogy várok még egy szériát, hátha jön valami ultratuti újdonság. Ha viszont most keresel olyan kamerát, ami veled lehet utazásoknál, és a minőségre is adsz, egy GoPro Hero11 Black jó választás lehet. Csak legyen mindig szép világos és lehetőleg napsütés, akkor senki nem fogja elhinni, hogy egy GoPróval csináltad a legutóbbi utazós videódat, nem egy sokkal drágább, profi felszereléssel.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a GoPro.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában