Az Arizonai Egyetem csillagászati laboratóriumának (LPL) tudósai megállapították, hogy egy egyelőre nem látható objektum rejtőzhet a Kuiper-övben, a Neptunusz mögötti kisbolygóövben, ahol többezernyi jeges aszteroida, üstökös és törpebolygó is található.

2016 januárjában egy másik kutatócsoport egy Neptunusz-méretű bolygó létét vetette fel, amely a Nap körül, messze a Plútó mögött kering – becsléseik szerint mintegy 25-ször távolabb a Naptól, mint a Plútó. Ezt a feltételezett bolygót a „kilencedik bolygóként” emlegetik – a Plútót ugyanis 2006 augusztusában lefokozták kisbolygóvá.

Az arizonai kutatók által bemutatott égitest hasonlónak tűnhet, mint a „kilencedik bolygó”, bár tömege jóval kisebb lehet – valahol a Mars és a Föld tömege között –, ám az úgynevezett bolygóméretű objektum túl közel van és túl kicsi a tömege ahhoz, hogy ugyanaz legyen.

Fantáziarajz a Naprendszerről

Az LPL szakértői szerint úgy tűnik, az objektum hatással van a Kuiper-öv jeges aszteroidáinak pályáira, ugyanis azok nyújtott pályán keringenek a Nap körül. A Kuiper-öv legtávolabbi égitestjeinek pályája azonban átlagosan 8 fokkal eltér a szimmetriasíktól, ami egy olyan nagy tömegű objektum jelenlétét jelzi, amely gravitációs mezőjével meghajlítja környezetét.

Bár egyelőre egy bolygóméretű objektumot sem észleltek közvetlenül a Kuiper-övben, a kutatók optimisták. Remélik, hogy az Észak-Chilében épülő Nagy szinoptikus felmérő távcső (LSST, Large Synoptic Survey Telescope) segít majd felfedezni ezeket a rejtett világokat.

És ezt olvastad már?

(forrás: BBC, Space, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
49% Szerencsére nem.