Legalább is amennyiben Hillary Clinton nyeri a novemberi amerikai elnökválasztást, a demokrata jelölt kampányfőnöke szerint ugyanis ebben az esetben nyilvánosságra fogják hozni az 51-es körzetről szóló titkosított dokumentumok egy részét.

John Podesta a CNN-nek nyilatkozva tett néhány elég sejtelmes kijelentést, amiből aki egy kicsit is hinni szeretne az ufók létezésében, könnyen arra következtethet, hogy a veterán politikus tudhat valamit, amit az átlagos emberek még nem.

Bár Podesta arra a konkrét kérdésre, miszerint az amerikai kormány tud-e az idegenek létezéséről, kitérő választ adott, ám amikor arról kérdezték, hogy mi a magánvéleménye, sejtelmesen csak annyit mondott:

Mit gondolok? Azt gondolom, hogy elég sok bolygó van.

Podesta azt is kifejtette, hogy szerinte az amerikai kormány tehetne többet az emberek tájékoztatása érdekében, és szerinte az amerikaiak "képesek megbirkózni az igazsággal."

Hogy akkor ezzel most Podesta közvetve elismerte-e az ufók létezését, vagy nem, az nézőpont kérdése, de az biztos, hogy kicsit jobban fogunk izgulni a novemberi elnökválasztás végkimenetele miatt, aminek egyébként jelen állás szerint Hillary Clinton a legnagyobb esélyese.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
17% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
24% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés