Félig öntudatlan, álomszerű állapotba kerülnek a haldoklók, és most már azt is tudjuk, milyen sorrendben veszítik el az érzékeiket.

Egy új kutatás alapján az orvosok jobban megértették, mit élnek át a haldoklók az utolsó órákban, különösen, ha egy elhúzódó betegség végén vannak. Ezt nevezik „aktív haldoklásnak”, amikor hirtelen és gyorsan romlik az ember állapota.

James Hallenbeck, a Stanford Egyetem palliatív ellátással foglalkozó szakembere szerint a haldoklók egy bizonyos sorrendben veszítik el az érzékeiket:

először az éhség és a szomjúság érzése szűnik meg, azután a beszéd és a látás, legvégül pedig a hallás és a tapintás.

Ahogy az agy kezd elhalni, fokozatosan „feláldozza a túlélés szempontjából kevésbé kritikus területeket”, véli David Hovda, a UCLA Agysérülés Kutatóközpontjának igazgatója.

Az utolsó óráikban a betegek már nem esznek és isznak, a látásuk elhalványul, majd behunyják a szemeiket, mintha aludnának, és ettől a ponttól kezdve már nem tudjuk, mi történik – mondja Hallenbeck. Szerinte ez olyan, mint egy vihar, ahol a hullámok egyre magasabbra és magasabbra csapnak, mígnem a tengerbe sodorják az illetőt.

Hasznos tapasztalat

Ezek a kutatások nemcsak az orvosok, és a hospice ellátásban dolgozók számára fontosak, de a haldoklók hozzátartozóinak is, segíthet ugyanis a betegek támogatásában, ha jobban értjük, mit élnek át ebben az időszakban.

A kutatások alapján a betegek az utolsó órákban nem teljesen öntudatlanok, inkább egy álomszerű állapotban lehetnek. Ám – teszik hozzá – a haldoklás élménye mindenkinél más és más, tehát ezek a megfigyelések nem feltétlenül érvényesek minden emberre.

(Forrás: TPDel Media, fotó: GettyImages, illusztráció)

Ez is érdekelhet:

A filmtörténelem 10 legnevetségesebb haláljelenete

Nem könnyű meghalni a vásznon. A következő jelentkezőknek legalábbis nem sikerült megoldania tisztességgel.

Egy haldokló csillag pusztulásánál nincs lenyűgözőbb látvány az univerzumban

Thomas Vanz megcsinálta azt, ami a NASA-nak sem sikerülhet: videóra vette, ahogy egy haldokló csillag felrobbanva szupernóvává alakul.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés