Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen külső rejti az alaplapot és más fontos kiegészítőket, az esztétika mellett sok kulcsfontosságú részletre kell figyelnünk, hogy ne nyúljunk mellé a döntés során.

A számítógépek lelkét a belső összetevőik adják: az alaplap, a ventilátorok, a merevlemez és más beépíthető eszközök, amelyek a gép megfelelő működését biztosítják, de a komputerek esetében a külső sem elhanyagolható tényező. Egy jól megválasztott házzal nem csak esztétikussabbá tehetjük a berendezést, hanem az élettartamát is növelhetjük és, feltételezve, hogy hosszú évekig használjuk a készüléket, a jövőbeli bővítésekhez is ideális alapot teremthetünk. De hogyan válasszunk a bőséges kínálatból? Néhány alapvető jellemző megismerése nagyban megkönnyítheti a dolgunkat, ezekre érdemes odafigyelni választás előtt:

Méret

A számítógépházak méretét főként az alaplap szabja meg, emellett fontos szempontot jelenthet, hogy milyen körülmények között használjuk majd a gépet: ha sokszor szállítnánk, akkor értelemszerűen érdemes kisebb verziót választani, ha kevés hely áll rendelkezésre az otthonául szolgáló helyiségben, akkor a kisebb-közepes megoldások lehetnek megfelelőek, ha viszont sok plusz felszereléssel bővítjük a számítógépünket és a minél nagyobb teljesítmény az elsődleges cél, akkor a legnagyobb toronyra lehet szükségünk.

A házak közül a közepes és nagy verziók (midi tower, full tower) standard ATX alaplapok és mATX és a mITX formátumú alaplapok befogadására alkalmasak, illetve a full tower típusok az EATX (Extended-ATX) alaplapokkal is kompatibilisek lehetnek. A mini tornyok (mini tower) microATX szabványú alaplapokhoz valóak. A mini torony kis mérete miatt a bővítésére nem nagyon van lehetőség, a nagyobb tornyok viszont egy "átlagfelhasználó" számára nem feltétlenül szükségesek, egy hard core gamer viszont minden bizonnyal hasznukat veszi. Méret tekintetében ezért a felhasználás jellege lehet a meghatározó szempont.

Szellőzés

A ventilátor rendkívül fontos szerepet játszik a gépek élettartamának megőrzésében: egy nem kellően szellőztetett PC hamar felmelegszik és könnyebben tönkremennek az alkatrészei, valamint a felhasználás élményét is rontja a nem elég gyors vagy akadozó működés. A ventilátorok viszont a kelleténél jóval hangosabbá is tehetik a berendezést, ezért a zavaró zajok kiküszöbölése is ugyanolyan alapvető fontosságú feladatot jelent. A lényeg, hogy a két aspektus ne menjen egymás rovására. Ventilátorból ideális esetben legalább kettőt tartalmaz a ház, egyet elől, ami beszívja a hidegebb levegőt és egyet hátul, ahol elvezeti a felmelegedett levegőt a belső térből.

A házak anyaga és struktúrája és sokat számít a légáramlás optimalizálásában,

egy lyuggatott burkolat sok levegőt enged be, bár ezzel együtt esetleg több port és szennyezést is, a látványos és népszerű edzett üveg burkolatok viszont nem segítik elő passzívan a hűtést. A folyadékhűtéses megoldások alkalmazásánál lényeges az elegendően nagy ház választása, a mini-ITX házakba nem igazán fér el egy ilyen plusz berendezés. A hangszigetelő lapok beépítése megszüntetheti a hűtőeszközök zajának problémáját, de egyúttal mérsékelheti a szellőzési lehetőségeket is.

Csatlakozók

A külső eszközök csatlakoztatása a számítógéphez mindenképpen szükséges, ezért nem mindegy, hány darab és milyen típusú csatlakozó található a házon, valamint az sem, hogy ezek hol helyezkednek el rajta. A portok és USB-bemenetek esetében mindenképpen jó, ha minél elérhetőbb helyen találhatóak, ezért ellenőrizzük az első panelen elhelyezett csatlakozási pontokat. Az USB csatlakozók közül a legtöbb előlapi panelen már megtalálhatóak az USB 3.0, USB Type-C verziók is, valamint fülhallgató és mikrofon portok is, de azt, hogy ezekből mennyire van szükségünk, azt a személyes igényeink szabják meg.

De lássunk három konkrét példát a különféle méretű modellek egy-egy képviselőjére.

ASUS MicroATX

Az ASUS Prime AP201 számítógépháza azoknak való, akik kisebb méretű, de sok mindenre alkalmas berendezést keresnek: a ház 33 literes befogadóképességű, amelyben 360 mm-es hűtők, akár 338 mm hosszú grafikus kártya és szabványos, 180 mm-es ATX tápegységek is elférnek, emellett egyedi vízhűtő elhelyezésére is nyílik lehetőség.

A ház már ránézésre is letisztult és jól használható benyomást kelt: a lyuggatott burkolat és a hálós oldalfalakon található több mint 57 ezer precíziós megmunkálású, 1,5 mm-es lyuk jobb légáramlást biztosít, ezenfelül lehetővé teszi, hogy, az üvegfalakhoz hasonlóan, betekintést nyerjünk a gép alkatrészeire is. A hűtést a belső térben elhelyezkedő eszközök is segítik: akár hat ventilátor számára is találunk elég helyet és a 280 és 360 mm-es radiátorok beszerelését is támogatja a berendezés.

A csatlakozási lehetőségek tekintetében szintén minőségű megoldásokat rejt a ház: a megnagyobbított alaplapi tálcán jól elhelyezett kivágások és egy 32 mm-es hely szolgálja a kábelek láthatatlan elvezetését, az előlapi panelen pedig két USB 3.2 Gen 1 Type-A csatlakozó mellett egy USB 3.2 Gen 2 specifikációjú Type-C csatlakozási helyet is kialakítottak, aminek használatával 10 Gbps adatátviteli sebességet is elérhetnek a kompatibilis microATX ASUS alaplapok.

ASUS midi-torony

Az ASUS középméretű háza, az ASUS TUF Gaming GT502 a Prime AP201-nél nagyobb, kevésbé minimalista kialakítású, de hasonlóan elegáns külsejű torony, amelybe a MicroATX-nél több felszerelést is telepíthetünk és még több speciális funkciót találhatunk benne. A ház első pillantásra szembeszökő jellemzője az üvegpanel, aminek köszönhetően a szépen felépített számítógépre a lehető legjobb rálátást kapjuk, a ház egyéb tekintetben masszívnak és strapabírónak hat.

A belső térben a klíma optimalizálását a kettős rekeszből álló struktúra biztosítja, amellyel az egységek elhelyezésének tekintetében nagyobb mozgásteret kapunk: a ventilátorok több konfigurációban is integrálhatóak és a Prime AP201 maximum hat ventilátoros tere helyett itt már akár 13 ventilátor beépítését is támogatja a konstrukció.

A csatlakozó portok szempontjából fontos lehet, hogy az USB 3.2 Gen 2 Type-C port innen sem hiányzik és szintén az előlapi panelen kapott helyet, két USB-A csatlakozási pont szomszédságában. Ami a TUF Gaming GT502 különlegességét jelenti, az a könnyű szerelhetősége és szállíthatósága: a Prime-hoz hasonlóan ez a ház is külön eszközök nélkül szerelhető, egyszerűen, egy gomb megnyomásával levehetőek az oldalsó panelek, a berendezés tetején pedig két fogantyú teszi lehetővé a szállítást.

ASUS full tower

Az ASUS ROG Hyperion GR701 ház a bemutatott modellek közül a legnagyobb, így ezzel tudjuk a legtöbb fajta konfigurációt elérni és a legnagyobb teljesítményű és felszereltségű gépet kialakítani. A ROG a vérbeli gamereknek ajánlott és ez már a külső kialakítását is meghatározza, a robosztus alkat speciális formája ideális lehet azok számára, akik különlegesebb megjelenésű berendezést szeretnének. A ház EATX szabványú alaplaphoz is alkalmas, emellett grafikus kártyákból is a legnagyobb méretűeket (460 mm hosszú, 130 mm vastagságú) lehet használni a gépben és a bőségesen rendelkezésre álló hely alkalmat ad rá, hogy a 2,5 inches SSD mellé még folyadékhűtéses eszközt és számtalan ventilátort is beépítsünk.

A gyémánt formájú külső az esztétikum mellett egy szintén fontos funkciót biztosít: az elülső panelek mentén könnyedén jut be a levegő, így a légáramlás plusz hűtést ad a gépnek, amelyet egyébként négy, előre behelyezett 140 mm-es PWM ventilátor old meg és még két darab, 420 mm-es radiátornak is marad hely.

A beépített Ventilátor és ARGB Hub összesen 6 PWM ventilátor működését tudja biztosítani.

A kábelek elvezetése ennél a típusnál a leghatékonyabb: akárcsak az ASUS Prime AP201 berendezés esetében, itt is egy, az alaplapi tálca közelében kialakított külön üreg szolgál a vezetékek rendszerezésére és elrejtésére, de a Prime-tól eltérően nem 32 mm-es, hanem 34 mm mély és 46 mm széles kis kamra foglalja magában a kábelezést.

A szétszerelése ugyancsak a legkönnyebben kivitelezhető a bemutatott modellek közül: a ROG színezett üvegből készült oldalpaneljeit eszközök nélkül emelhetjük le, méghozzá a lehető legegyszerűbben, mivel azok egy forgópánttal csatlakoznak a házhoz. Az ajtó nyitása után akár az egész panelt leemelhetjük egy mozdulattal. A ROG minőségi jellegét mutatja a csatlakozási portok összeállítása is, amelyben már nem csak egy, hanem kettő USB Type-C portnak adtak helyet, ami 20 Gbps adatátvitelt biztosít, valamint négy USB 3.0 csatlakozót is találhatunk ezek mellett.

A gyártó pedig a szállítási lehetőségek megteremtését, illetve könnyítését is szem előtt tartotta, ezért az sem okoz problémát, ha a teljesen felszerelt gépet mozgatni kell: a speciális alakú ház X-et formázó paneljeinek teteje fogantyúként szolgál, amely akár 80 kilogrammosra felépített számítógép megemelését is elbírja.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt az Asus.

(Fotó: Asus)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában