A trendi csávó

Ezzel a Honor branddal van egy alapvető baj, mégpedig az, hogy nem Apple. Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy ne almás logós telcsivel jelenjek meg, mert a haverok kiröhögnek. És különben is, mi ez, hogy a telefonnak csontra ugyanaz a típusneve, mint az iPhone 6 Plusnak? Gáz. A hatalmas 5,5 colos kijelző szintén megosztó lehet. Egy éve még én is azt mondtam volna, hogy hagyjuk már ezeket a péklapátokat, de azóta az Apple is beszállt a phablet bizniszbe, úgyhogy most már ez is trendi. Jöhet.

A Honor külsejével egyébként nincs semmi baj, sőt, igazából még nekem is tetszik, de ezt ne mondd el senkinek, mert kitiltanak a klubból. Van olyan haverom, aki kizárólag fehér készülékkel hajlandó mutatkozni, de én speciel a feketére esküszöm, a fekete Honor pedig igencsak tetszetős. Leginkább a Sony letisztult, szögletes formavilágára hajaz, ami miatt jár a tíz pont. Fémet mondjuk csak a készülék oldalán végigfutó peremben találsz, de ez nekem például abszolút nem fétisem, szóval meg tudok vele barátkozni. Az összeszerelés minősége kifogástalan. Bármennyire is próbáltam dalolásra bírni – persze csak érzéssel –, a 6 Plus egy árva reccsenést sem adott ki magából.

Az üvegborítás már alap, ahogy az egybeszerelt készülékház és az oldalsó kávába rejtett kártyafoglalatok is. Ezzel mondjuk akadt egy kis problémám, hiszen a foglalatok csak egy kis lyukba dugott tűvel vagy gémkapoccsal nyithatóak, így ha nincs kéznél egy ilyen eszköz, akkor sebtiben nem tudod cserélni sem a memóriakártyát, sem a SIM-et. Ennek is megvannak az előnyei; legalább a csajod nem töri bele a körmét. A hátoldal visszafogott textúrája és az ott lévő Honor felirat nem mászik az ember arcába, nem úgy, mint a dupla villanó és a dupla kamera, ami azért vonzza az ember tekintetét. De erről inkább nyilatkozzon az, aki nálam jobban ért a fényképezéshez. Én csak annyit tudok hozzátenni a témához, hogy a készülék elég jól néz ki… de pszt!

A zsebmozigépész

A Honor 6 Plus 1080 x 1920 pixeles IPS megjelenítője szerintem simán hozza a felső kategóriás telók szintjét. Csak akkor csökken érezhetően a fényerő és a kontrasztarány, ha a készüléket olyan lapos szögből nézed, ami a napi használat során egyébként soha nem fordulna elő. A színek élénkek, a Honor 6-nál észlelt neonos hatásnak – amit amúgy ott is lehetett némi finomhangolással orvosolni – itt már nyoma sincs.

A multimédiás képességeket tekintve szintén nem érheti szó a ház elejét. Mind a beépített zenelejátszó, mind az alapértelmezett videólejátszó megküzd az összes gyakoribb formátummal. A kép gyönyörű, a fehér fényerővel kapcsolatban egy panaszszavam sem lehet, a feketék szintén szépek, és már csak a nagy kijelző miatt is öröm a készüléken a filmnézés. Egyedül az AC3 hangkódolással akadt némi galiba, de ilyenkor az ember fia lehúz egy másik lejátszót és meg is van oldva a probléma. Nekem például alapból jön minden készülékemre a VLC, amit azzal a kanyarral be is állítok alapértelmezettnek, így nem igazán szokott gondom lenni az ilyesmivel.

Bár a zenehallgatáshoz úgysem a hangszórót fogod használni, de ha mégis, azzal sem jársz rosszul, mert a 6 Plus elég jól szól, a mélyek meglepően szépen „dübörögnek”. Egyedül a hangszóró elhelyezésével akadnak problémák, mivel az a hátlapon kapott helyet, így asztalra téve jelentősen csökken a hangerő. Ebből a hibából a hetes sorozatra illene tanulnia a kínaiaknak. A legjobban akkor jársz, ha maradsz a jól bevált fülesednél, mivel egy jó fülhallgatóval a Honor ugyanazt hozza, mint akármelyik csúcsmobil. Grátisz a programozható infra, mellyel a telefonodban egyesítheted a kéródban lévő összes távirányítót. Szimpi.

A kockagéza

Ez a phablet nincs híján az izomnak. A Huawei saját gyártású HiSilicon Kirin lapkakészlete személy szerint nekem nagyon szimpatikus, a 925-ös számú verzió pedig különösen bejön. Ebben négy takarékosabb, 1,3 gigahertzre skálázott, illetve másik négy, 1,8 gigahertzen süvítő nagy teljesítményű Cortex-A15-ös mag végzi a számolásokat. A mérnökök ráadásul még odapattintottak 3 gigabájnyi RAM-ot is, hogy a teljesítmény véletlenül se vérezzen el a nem elegendő memória oltárán. A belső tároló 32 gigabájtos, így egy átlagos felhasználónak nem feltétlenül kell majd memóriakártyával növelni a tárhelyet. Ez már csak azért is jó, mert a készülékben a hagyományos microSIM-foglalat mellett van egy másik foglalat is, melybe vagy nanoSIM-et, vagy microSD-kártyát lehet tenni, így a Honor 6 Plus alapból képes két SIM-kártya egyidejű kezelésére.

Azért sajnos nincs kolbászból a kerítés, hiszen a mérnökök a grafikus feladatok kezelését a kicsit már korosodó Mali-T628MP4-re bízták, ami némileg elmarad az idei Galaxy modellekben lévő újgenerációs Mali-chipektől. Épp ezért a grafikailag keményebb cuccok hajlamosak néhol akadozni, ami mondjuk egy Real Racing 3-nál nem annyira egészséges. Böngészés során a bonyolultabb szájtok esetében szintén tapasztalható egy-egy tizedmásodpercnyi megtorpanás, ami még bőven a tolerálható határon belül van, de azért hozzátartozik az összképhez.

A készülékben lévő 3600 milliamperórás akksi még a riválisok mellé állítva is robosztus és az a helyzet, hogy még nálam is majdnem kibírta estig a telefon, pedig amint volt egy kis időm, direkt úgy tapadtam rá, mint egy kiéhezett pióca, hogy lássam, mit bír. Nem elég, hogy az erőforrás már önmagában hatalmas, a Honor 6 Plus egy sor szoftveres megoldással is gondoskodik arról, hogy ne dőljön ki a nap felénél. Ha egy alkalmazás a háttérben durván szipkázza a naftát, erre azonnal figyelmeztet, a Telefonkezelő nevű alkalmazással pedig minden felesleges folyamatot és elrontott beállítást kilőhetsz, mielőtt azok rámásznának az üzemidőre.

A fotóművész

A kínaiak a telefon leleplezése idején nagyon büszkék voltak a kétszer nyolc megapixeles dupla hátlapi kamerára. Simán azt mondták, hogy a 6 Plus sokkal jobb képeket csinál, mint az elképesztő kamerával megtámogatott iPhone 6 Plus, ami azért így utólag vitatható, az viszont tagadhatatlan, hogy a telefon kamerája simán az élmezőnyben játszik. A fókusz és a HDR elképesztően gyors, a képek színgazdagok, szinte lemásznak a képernyőről, ráadásul a fókuszpont utólag is változtatható, igaz, csak szoftveresen, ami azért nem olyan, mintha alapból így készülne a fotó. A kameraszoftver remekül felszerelt, a legfontosabb beállítások és eszközök már az előképen elérhetőek. A makro 5-6 centiméterről zavaró elmosódások nélkül, pontosan és látványosan teszi a dolgát, az érintőfókusz egészen kivételes – nézd csak meg a galériát –, a sötétebb környezetben pedig egészen zseniális dolgokra képes a kicsike.

A 6 Plus alapesetben automatikusan választ fényérzékenységet, de esti módban a környezeti fénytől függően akár ¼ másodperctől 32-ig terjedő zársebességet, illetve ISO100-tól ISO1600-ig terjedő érzékenységet is beállíthatunk. Ha ez sem lenne elég, akkor bevethető a dupla LED-es villanó, ami egy közepes méretű szobát minden gond nélkül képes bevilágítani.

Videót legfeljebb 1080p-ben, 30 fps-sel rögzíthetsz, ami azért annyira nem nagy szám, de az alacsonyabb framerate-ért a képminőség itt is kárpótol. A Honor 6-ban debütált villámkamera ezúttal is működik, tehát a hangerő le-gomb megnyomása esetén a lezárt telefon egy másodperc alatt tud képet lőni. Gyors mozgásnál ilyenkor persze észlelhető némi elmosódás vagy hibás fókusz, de a következő kép már biztosan kifogástalan lesz. A kamerát tehát még akkor sem lenne pofám fikázni, ha a Samsung egy vastag boríték átadása mellett kérne erre. Ha emlékek megörökítése és nem fotóművészkedés a cél, a 6 Plus magabiztos alternatívája egy teljes értékű digitális fényképezőgépnek.

A menedzser

Engem igazából durván hidegen hagy, milyen órajelen pörög a proci, meg hogy mennyi gigabájt RAM terpeszkedik az alaplapon, ha a telefon megbízhatóan teszi a dolgát, a Honor 6 Plusszal pedig egy másodpercnyi bosszúságban sem volt részem. A felhasználói felület ugyanaz, amit a hatos Honornál is megszokhattunk, ezért a kedves divatmajom haverom el is kezdheti örömében verni magát a földhöz, hiszen ez a legájfónosabb Android UI, ami a piacon létezik. Nincs külön alkalmazás menü, minden a főoldalra kerül, úgyhogy kénytelen leszel a nem használt cuccokat egy külön mappába gyűjteni, hogy ne szemeteljék tele a főképernyőket.

Adatkommunikáció terén a telefon egészen egyszerűen verhetetlen, az összes létező szabványt ismeri. A GPS-jelet azonnal (úgy értem; azonnal!) megtalálja, ráadásul a beépített NFC modullal még fizetésre is használhatod. Az alap email-kliens, naptár és egyéb cuccok tök jól kézre állnak és remekül működnek. A virtuális billentyűzet a kijelző nagy mérete miatt hiba nélkül használható, ráadásul alapból tudja a swype-ot, amivel folyamatos ujjmozdulatokkal írhatod le a közlendődet. A két SIM-kártya egyidejű használata szintén egy olyan funkció, amit tárt karokkal tudok üdvözölni.

Nekem a gesztusvezérlés is bejött. A lezárt képernyőt dupla koppal ébresztheted, vagy különböző formák rárajzolásával akár helyből indíthatsz alkalmazásokat. A beállítások minden igényt kielégítenek. Egyes appok elindítását akár jelszóhoz is kötheted, a fájlkezelőben pedig pofonegyszerűen titkosíthatsz fájlokat. Nem tépem tovább a számat; egyszerűen imádtam ezt a telót.

A telefonboltos

Az van, hogy 138 ezerért nincs másik olyan telefon, ami az összeszerelés minősége, a kijelző, a kamera, a dual SIM, az akksi és a hardver tekintetében felvenné a versenyt a 6 Plusszal. Az egész kütyü egyetlen gyenge pontja az öregecske grafikus chip, mely miatt a 18 év alattiak kénytelenek lesznek megbarátkozni egy kis akadozással a modernebb játékok nyüstölése közben. Mindenki más azonban maradéktalanul boldog lehet a készülékkel, különösen annak árazásával.

Az a faramuci helyzet állt elő, hogy a telefonnak igazából csak a Honor 6 az egyetlen értékelhető konkurense, így azt kell eldöntened, hogy a nagyobb kijelző, a dupla SIM és a jobb kamera megéri-e neked azt a plusz 38 ezer forintot. Ha a válasz igen, akkor nem kérdés; ezt kell levenned a polcról. Számlát írjak?

És már itt van a Honor 7i is.