Nem biztos, hogy okos ötlet ezt elárulni.

Az amerikai hadsereg még a hetvenes években fejlesztette ki az E-4B "Nightwatch-t", de az tuti, hogy a szovjetek nem tudtak róla annyit, mint amennyit a Business Insider videójából megtudunk róla.

Az átalakított Boeing 747-es darabonként 223 millió dollárba került, és azt a célt szolgálta, hogy egy esetleges atomtámadás esetén az amerikai elnök és hadügyminiszter biztonságos helyen tudják irányítani az ellencsapást. Az USA atomfegyverek bevetésére vonatkozó szabályai szerint csak ők ketten egyszerre adhatnak engedélyt egy nukleáris csapásra.

A négy gépből álló flotta a hidegháború vége után egy esetleges természeti katasztrófa utolsó végvárát jelentette, és az eredeti tervek szerint 2015-ben nyugdíjba küldték volna. Mivel azonban azóta sem áll rendelkezésre jobb alternatíva, az is lehet, hogy az E-4B flotta az élettartama végéig, vagyis 2039-ig szolgálatban marad.

A Boeing számos átalakításon esett keresztül, hogy kibírjon egy atomcsapást, így többek között ellenáll az elektromágneses impulzusoknak és rakétaelhárító-rendszerrel is rendelkezik. Emellett légi utántöltéssel akár napokig is képes a levegőben maradni, így egy valódi légi irányítóközpontként funkcionál.

(Fotó: Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés