A gyűrűrendszer átmérője 120 millió kilométer.

A Földtől nagyjából 420 fényévnyire található a J1407b katalógusjelű bolygó, ami eddigi ismereteink alapján a legnagyobb gyűrűrendszerrel rendelkezik. A bolygót legalább harminc gyűrű veszi körül, a teljes rendszer átmérője pedig 120 millió kilométer, vagyis mintegy kétszázszor nagyobb a Szaturnuszénál – így nézhet ki a bolygó a brutális gyűrűrendszerével együtt:

Ez a Naprendszeren kívül felfedezett első gyűrűs bolygó

Mivel a 2012-ben felfedezett bolygó csillaga túl messze van ahhoz, hogy közvetlenül meg lehessen figyelni, a csillagászok a távoli napfogyatkozásokat, a csillag fényének hirtelen változásait figyelték, mert ahogy a kutatócsoportot vezető Eric Mamajek professzor mondja: „a gyűrűk a fény 95%-át képesek blokkolni napokon keresztül”. És tőle lehet azt is tudni, hogy néhány millió év leforgása alatt a J1407b gyűrűi elvékonyodnak, majd teljesen eltűnnek, mivel anyagukból holdak formálódnak.

(Forrás: NASA, MTI, fotó: Ron Miller)

Ez is érdekelhet:

Elkészült a világ első fotója egy, a Föld körül keringő űrszemétről

2024-ig kellett rá várni, kísértetiesen lenyűgöző lett.

Videón a tomboló Napunk tízezer kilométer magas plazmanyúlványai és az egymillió Celsius-fokos régiói

A jelenleg igen aktív időszakát éli a Napunk, felvételen látszik, mennyire.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Százéves a legendás magyar gőzmozdony, a Bivaly

Így nézett ki belülről a pusztító erejű Milton hurrikán

Drónfelvételen, mit hagyott maga után a kíméletlen Milton hurrikán

További cikkeink a témában