Azt szoktuk mondani, hogy a kvantumszámítás még gyerekcipőben jár, de azért érdemes egyre óvatosabban bánni ezzel a mondattal, ugyanis a kanadai D-Wave Systems nagyon azon van, hogy mihamarabb nagyobbra cserélhessük azt a bizonyos lábbelit.

A kanadaiak bemutatták legújabb kvantumszámítógépüket, a 2000Q-t. Ez a kvantumtechnológián alapuló masinéria már kétezer kvantumbites, amely

elődjénél, az ezer kvantumbites D-Wave 2X-nél kétszer nagyobb, ugyanakkor több ezerszer gyorsabb – arra inkább pedig ne is térjünk ki, hogy a teljesítménye milyen viszonyban áll korunk erőgépeivel.

A kanadai cég semmit sem árult el a gép áráról, de a PC World szerint 15 millió dollár körül lehet:

Belegondolni is félelmetes, hogy mire lehet képes

Néhány éve még az IBM kutatóinak 12 atomra volt szükségük egy bit tárolásához, ez a szám azonban a technológia fejlődésével rohamosan csökken. Van viszont egy végső, amolyan elvi határa a hagyományos kódolási technológiának – és már ez is nagyon rizikós –, amikor egy bitnek egy atomot tudunk megfeleltetni. A kvantumjelenségek viszont alapból a szubatomi világon belül „operálnak”, így a kvantumszámítógépeken végzett műveletekhez közvetlenül alkalmazhatók az olyan különös, józan ésszel nehezen felfogható kvantummechanikai jelenségek, mint a kvantum-szuperpozíció vagy a kvantum-összefonódás.

Ahogyan kvantumfizika egyik atyja, a Nobel-díjas dán fizikus, Niels Bohr mondotta egykor: „Akit nem ráz meg a kvantumelmélet, az nem értette meg.”

A hagyományos számítógépben az információt bitekben tárolják, a kvantumszámítógépben pedig qubitekben. Egy qubit a megmérése előtt szuperpozícióban van, ilyenkor pedig az értéke nem nulla vagy egy, hanem úgymond egyszerre nulla és egy – miután viszont megfigyeltük, összeomlik a hullámfüggvény, és felveszi az egyik alapállapotot, és megmérhetővé válik.

Így egy qubites rendszerrel – a bitek szuperpozícionált állapota miatt – nagyságrendekkel több információt tudunk tárolni, mint a hagyományos módszerrel.

Nem untatnánk ezzel tovább senkit, akit komolyabban érdekel a szuperpozíció elve, valamint a hullámfüggvény összeomlása, olvassa el Schrödinger macskájának a híres gondolatkísérletét, vagy kukkantson bele ebbe a videóba:

A kvantumtechnológia elterjedésével sokkal erősebb biztonsági megoldások válnának elérhetővé, de új lendületet kapna például a bigdataelemzés, a matematikai optimalizáció, a pénzügyi szimuláció, valamint a mesterséges intelligencia esetében alkalmazott gépi mély tanulás is – a sort pedig talán estig folytathatnánk. Azonban akár évtizedekbe is telhet, mire mindez – az átlag felhasználónak – elérhető közelségbe kerül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés