Az Apple története egyik legfontosabb platformcseréjét hajtotta végre azzal, hogy saját gyártású processzorokkal fogják felszerelni a legújabb Mac-modelleket.

Az Apple lépése bátor, de teljesen logikus: a cég a mobiliparban nagy sikerrel alkalmazza a saját készítésű processzorait, amik általában a legerősebbek a piacon. Az iPhone-ok és iPadek sikere nem jött könnyen, az A-szériás chipeken az Apple több mint 10 évet dolgozott, de ma már egyértelműen sikertörténetnek számítanak, rengeteg eszközt szolgálnak ki a telefonoktól kezdve a tableteken át az okostévéktől egészen az okosórákig.

Ezt a technológiát fogják használni a Mac gépekben is, az első Mac-ekre kifejlesztett chipet pedig M1-nek hívják.

A prezentációból kiderült, hogy az M1 sok kisebb chip helyett egyetlen nagy chipként szolgálja ki a Mac-et.

Az Apple szerint az új, M1-gyel felszerelt MacBook-ok sokkal gyorsabb a Windows-laptopoknál, egészen pontosan 98 százalékkal veri őket, ráadásul sokkal hatékonyabban is működnek, mivel nem fogyasztanak annyi energiát. A felhasználók szempontjából a legfontosabb, hogy az M1 chip és az új macOS Big Sur segítségével az iPhone-unkon és az iPadünkön futó alkalmazásokat ezentúl a Mac-ünkön is futtathatjuk.

A cég állítása szerint a crossplatform teljesen új értelmet nyer az M1 chipek által, ezek a lehetőségek pedig új távlatokat nyitnak a fejlesztők előtt is.

Az új chipet megkapja többek között a MacBook Air, a MacBook Pro és sokak meglepetésére visszatér a Mac mini is, ami a legolcsóbb M1-es chippel felszerelt eszköz lesz a maga 699 dolláros árával.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett az egerek új királya – kipróbáltuk a Logitech MX Master 4-et

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Lelövik a Messenger egyik nagyon népszerű változatát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
22% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
78% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.