Előre szólok, hogy személyes, egyenesen vitaindítónak szánt írás következik! Mitől jó az iOS, mitől nagy az Android, mit tud a Blackberry és a Bada. Szubjektív agyalás Player módra.
iOS – az arany ketrec
Az Apple találta ki azt az okostelefont, amit ma ismerünk. Pont. És nem utolsó sorban azt a kifejezést, hogy felhasználói élmény. Ez a két dolog pedig elég volt, hogy mindössze öt év alatt alapjaiban felforgassa a mobilkommunikációs piacot, ahol ma az Apple az egyeduralkodó, bevételek szempontjából mindenképp. Az iOS, csakúgy, mint a Mac OS X zseniális rendszer abból a szempontból, hogy amennyire lehet, kizárja a legmagasabb rizikófaktort, a júzert. Míg a Windows (a PC-s verzió) minden egyes bakit, akadást riasztó felugró ablakokkal, sőt kék halállal honorál, addig a Mac OS X csendben teszi a dolgát, nem ijesztget, nem szól, esetleg csendben, láthatatlanul újrindul, de cserébe nem is enged olyan mélységekbe, ahol komoly kárt tehetnénk a rendszerben. Ezt és az egy hardver egy oprendszer filozófiát a mobilkészülékekbe átültetve olyan stabil és látványos felületet hoztak létre, olyan dizájnnal, ami a mai napig megingathatatlanul és sok szempontból jogosan foglalja el a királynak járó trónt. De pont emiatt a biztonsági játék miatt éri rengeteg kritika az iOS-t, amit anno a Google, mint a nyílt forráskód elkötelezett híve ki is használt. Mindezek ellenére az iOS eszközök sikere példanélküli, hiszen az Apple a világ egyetlen olyan gyártója, ami mindössze egy mobiltelefon típussal uralja a bevételek 72%-át, ami egészen elképesztő adat.
Android – a szabadság bukása
A Goolge annakidején vastagon benne volt az első iPhone-ban, elég ha csak a keresőre, térképre gondolunk, ám hamar megromlott a viszony a két mamutcég között. A keresőóriás ugyanis elég hamar rájött, hogy mekkora biznisz lesz ez és egyes pletykák szerint nem akart kimaradni a jóból, így az Android Inc. által fémjelzett szoftverkörnyezetet megvásárolva saját mobil operációs rendszer fejlesztésébe fogott, nyílt forráskódú alapokon, mivel az elejétől fogva olyan oprendszert akartak, ami a legnagyobb szabadságot biztosítja a gyártók és a felhasználók számára, ráadásul többféle hardveren is elfut. A Google ráadásul igen jó abban, hogyan gyúrja össze meglévő szolgáltatásait, így egyértelmű volt, hogy a legnépszerűbb Google termékek (Gmail, Gtalk, Naptár, Maps stb.) csípőből a rendszer részét képezik majd. Elképesztő tempóban dolgoztak a fejlesztők, hiszen bár az Apple-hez képest későn kezdték a mókát 2008 végére megszületett a HTC G1 típusú, az első hivatalos Android 1.0-át (melynek kódneve érdekes módon: Apple pie volt) futtató okostelefon. Innen nagyjából mindenki ismeri az Android sikertörténetét, ami messze a Samsungnak hozta a legtöbbet a konyhára, hiszen az Apple-el közösen ők ketten birtokolják a mobilkommunkiációs piac majdnem 99%-át, vagyis az összes többi gyártó a maradék, kicsivel több, mint 1%-on osztozkodik! Ám az Android hibája pont az ami az erőssége, mégpedig hogy különösebb tudás nélkül bárki beleturkálhat az operációs rendszerbe, átírhatja azt , módosíthatja, amiből ugyan születnek a gyári verzióknál stabilabb, gyorsabb szoftverek, de elcseszni is csak pillanatok műve egy rosszul sikerült ROM főzéssel egy Androidos telefont. Ráadásul pont azért, mert ahány hardvergyártó és márka, annyiféle hardverkomponens, az Android törtezettsége sokakat riaszt el az operációs rendszerrel való masszívabb ismerkedéstől. Mára kijelenthető, hogy gyakorlatilag ismertebb márka nem nagyon ad ki olyan Android alapú készüléket, ami használhatatlan lenne, de még a múlt évben is találkozhattunk olyan brandelt eszközzel, amitől a hajunkat téptük volna ki szálanként, két nap használat után. Míg tehát az iOS zárt és stabil, addig az Android szabad és sokkal sérülékenyebb, ami jelentős kihatással van az Android megítélésére. Ráadásul, hála a patent trolloknak és az ehhez kapcsolódó pereknek nemrégiben kiderült, hogy az Android oprendszer magának a Google-nek bizony bukta, vagyis anyagilag veszteséges az operációs rendszer, annak ellenére, hogy naponta, közel 900 ezer ilyen készüléket aktiválnak a világon.
Windows Phone 7 – Csipkerózsika felébredt
Óóóóó, a Windows Moblie! Emlékeszem, amikor okostelefon felhasználói pályafutásom hajnalán az első Windows Mobile készülék érkezésekor felsóhajtottam. Igen, ez a jövő! Nem volt még wifi, meg kapacitív kijelző, meg akadt, meg volt Start menü, meg olyan vindózos volt, de volt és bizonyos szempontból elég jól működött. Nem volt csillivilli animáció, app store, task menedzser, Angry Birds, viszont működött a szinkronizáció (nyilván PC-vel), mindig minden találkozóm ott volt a telefon naptárában, mindig minden kontaktom a legfrissebb állapotában ott volt a telefonkönyvben. Kövezzetek meg, de én szerettem a Windows Mobile-t, pedig néha engem is a vérbe idegesített a hülyeségeivel. A Palm volt az egyik úttörője az akkor még mobilkommunikáció nélküli személyes digitális asszisztenseknek (PDA), erre gyúrt rá a Microsoft is, csak ő mellépakolt egy telefont is. Évekkel az iPhone és az Android előtt született a Windows Mobile és a kényelmes életbe szépen bele is süppedt a Microsoft, míg egyszer csak szembe nem találta magát a két ifjú titánnal, akik gyorsabbak, menőbbek, okosabbak voltak nála és anyagilag is igencsak el lettek eresztve. Ekkor kezdődött a kapkodás, a csúszások, a baklövések, ami aztán kissé talán későn, de végül is a jelenlegi Windows Phone 7-hez vezetett. A WP 7 pedig tanulni próbált mindkét ifjonctól. Az iOS-hez annyiban hasonlít, hogy bár nem csak egy készüléken létezik, elég masszív hardverkövetelményeknek kell megfelelnie annak a gyártónak, aki WP 7-es készüléket akar piacra dobni, így valamennyire biztosítva van, hogy a WP 7 minden gyártó készülékén rendesen szaladjon. A dizájn szempontjából sokkal konzervatívabb vonalat válaszott a Microsoft, mint a két rivális, ami sokaknak bejön, viszont a csörgőpörgő izgőmozgó animációkhoz szokott Android és iOS tulajok nem rajonganak túlságosan a WP 7 csempéiért. A Windows Phone egyelőre abban a leggyengébb, ami mobil oprendszerek sorsát képes eldönteni: az applikációs boltban. Nem baj, ha tele van értelmetlen szoftverekkel, a lényeg, hogy sok legyen és ebben egyelőre a Microsoft mobil platformja nem jó. Talán az image is komolyabb, mint a másik két versenyző esetében és ezen okok miatt az átütő sikerek elmaradtak a Windows Phone rövid életében.
Bada, BlackBerry és a Symbian
Ők a maradék. Sajnos. Kezdjük a két legöregebbel. A BlackBerry sosem arról volt híres, hogy a fiataloknak szól, ennek ellenére komoly rajongótábora van nem csak a bizniszmenek körében. Ha már bizniszmenek. Ha épp egy multinacionális cég vezetője, vagy IT beszerzője vagy és a több ezer dolgozód keresztül kasul utazgat a világban, akiket mindig, minden körülmények között biztonságosan el kell érned, akkor kevés jobb választás van, mint a BB. Ha simán jó appokat, nagy kijelzőt és a bling bling faktort keresed, akkor válassz iOS, vagy Androidos készüléket. A Symbian halott, erről már írtunk korábban, de igazából tényleg. A Nokia egykor szebb napokat megért okostelefon platformja bizony a közép-, sőt az alsó kategóriás készülékekbe száműzetett. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen öreg volt már, több sebből vérzett és a finn gyártó jelenleg a WP 7-től várja a megváltást, és azt kell mondjam nem csinálják rosszul. Végül pedig a Samsung saját operációs rendszere a Bada. A mobil óriás megpróbálta, amit az Apple és a Google csinált. Saját operációs rendszert alkotni és minden szempontból rendelkezni felette. A Bada alapvetően nem rossz oprendszer és a rá épülő készülékek is jók, csak épp pont ugyanolyan, mint amiből már van két nagypályás is a piacon, akik régebben, jobban és izomból tolják a szekeret. Épp ezért a Bada ki is került a cég fókuszából, hogy tetszhalott állapotban várja sorsát. Szubjektív szemszögből tehát valami ilyesmi a helyzet a jelenlegi mobilkommunikációs piacon, amivel természetesen (sőt!) lehet vitatkozni.