Nem túlzunk, tényleg felfoghatatlan.

Az iráni konfliktus első hét napja után Washingtonban is kénytelenek voltak szembenézni a realitással: égető tempóban emészti a dollármilliárdokat:

A február 28-án elindított offenzíva első hete nagyjából 11,3 milliárd dollárba került. Ez körülbelül 3800 milliárd forint, vagyis akkora összeg, amit még elképzelni sem könnyű: ha valaki másodpercenként százezer forintot költene, közel 440 nap alatt tudnál lenullázni.

Ráadásul ez a szám még csak egy óvatos becslés. A kimutatás például nem tartalmazza azokat a hatalmas logisztikai költségeket, amik a támadást megelőző hetekben merültek fel, amikor az amerikai hadsereg csapásmérő egységeit és haditechnikai eszközeit a térségbe vezényelték.

A szenátus védelmi költségvetésével foglalkozó albizottságának vezető demokrata tagja, Chris Coons szerint a most bemutatott adatok valójában csak a felszínt kapargatják. A politikus úgy látja, hogy a tényleges kiadások jóval magasabbak lehetnek, és a hadműveletek intenzitásától függően a napi költség akár az 1,5 milliárd dollárt is meghaladhatja. És akkor ehhez jön még a harcok során kilőtt rakéták és felhasznált lőszerek pótlása, ami szintén brutális összeget emészt fel: ezek újragyártása már most több mint 10 milliárd dollár.

(Forrás: CBS News, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ilyen látvány, amikor egy Iránra kilőtt cirkálórakéta méterekre húz el melletted

Egy kereskedelmi hajó legénységének egyik tagja egészen elképesztő jelenetet rögzített a nyílt tengeren.

Brutális látvány, ahogy Teherán legnagyobb olajtárolója lángokban áll az izraeli légicsapások után

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy az utak menti vízelvezetők izzó tűzfolyamként lángra lobbantak. Tényleg ilyen lehet az apokalipszis.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Jelenleg nincs üzemanyaghiány az Európai Unióban, de…

Nem csak itthon rohadt el a narancs: az Apple is kukázhatta a színt

Videón, ahogy vaddisznók hülyét csinálnak egy humanoid robotból, ami a dühében még az öklét is rázta

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
28% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.