Ugyan az Apple még a 2020-as iPhonet sem mutatta be, máris felröppentek pletykák a 2021-es verzióról. Ha minden igaz, azok a modellek már csak vezeték nélkül tölthetők majd.

2019-ben már lehetett arról hallani, hogy az Apple fontolgatja a Lightning csatlakozó kivezetését a telefonokból, ezt a hírmorzsát pedig most a hiteles információiról ismert Jon Prosser is megerősítette a Twitteren. Magyarán ha igazak a pletykák, az új iPhone-hoz már csak Bluetooth-on keresztül társíthatunk fülhallgatót, és tölteni is csak vezeték nélkül tudjuk. (A cég ezzel a lépéssel a készülékek vízállóságát is jelentős mértékben javítaná.)

2021-ig persze még sok víz lefolyik a Dunán, az eddigi jelek szerint azonban megtörténhet az újítás.

Erre volt már példa korábban is, amikor az Apple kihagyta a három és fél milliméteres aljzatot az iPhone 7-ből. Az a bizonyos légy a levesben ugyanakkor az Európai Unió lehet, mivel a döntéshozók a vállalattal szemben azt szeretnék, ha minden mobilgyártó egységes, USB-C típusú csatlakozókat gyártana.

(Fotó: Pixabay)

Kövesd a Rakétát, a Player jövőmagazinját!

Tavaly év végén startolt el a Player új magazinja, amiben kiemelten foglalkozunk a legérdekesebb technológiai és tudományos újdonságokkal, az autózás jövőjével, a megújuló energiával, a klímakérdéssel, és még számtalan olyan izgalmas trenddel, ami a következő években meghatározó lehet. Kövesd be a Rakéta Facebook oldalát, hogy biztosan ne maradj le a jövőről!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
27% Nem, tök jó, hogy van.
40% Azonnal, értelmetlennek tartom.
33% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés