Magával ragadó randevú az univerzumban.

Az észak-írországi Armagh Obszervatórium és Planetárium (AOP) kutatói tüzetesebben megvizsgálták a Mars körül keringő 101429 (1998 VF31) jelű aszteroidát, és arra jutottak, hogy kémiai struktúrájában hasonlóságot mutat a Holdhoz képest. A kutatók szerint mindez azt jelenti, hogy

az égitest a Holdból  szakadhatott ki egy aszteroida nagyerejű becsapódásának következtében, – feltételezésük szerint – még a Naprendszer korábbi fejlődési fázisában, amit aztán a vörös bolygó befogott.

Ugyanakkor az Icarus tudományos folyóiratban megjelent tanulmány annak lehetőségét sem zárta ki teljesen, hogy az aszteroida a Marsból vált volna le.

Eközben...

(Forrás: Life Science, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Mondunk egy országot, melyik tó található ott?

A NASA költözteti a világ egyik legnagyobb űrrakétáját, húsz Boeing 777-es tömegét kell megmozgatnia hozzá

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.