Úgy, de mégsem teljesen úgy, ahogy gondolnád.

A Kínai Nemzeti Űrtudományi Központ kutatói egy tanulmányukban arról értekeztek, miként lehetne eltéríteni a Földre legveszélyesebb aszteroidát, Bennut, amely 2175 és 2196 között a potenciális veszélyes közelségbe merészkedik bolygónkhoz

– 7,5 millió kilométernél is közelebb, ami soknak tűnik, de csillagászat szempontból ez igen kis távolság, a NASA pedig minden 9 millió km-nél közelebb haladó égitestet potenciálisan veszélyes kategóriába sorol.

A mintegy 100 ezer km/órás sebességgel száguldó, az 500 méter széles Bennu becsapódás olyan lenne, mintha a Hirosimára ledobott atombomba nyolcvanezerszeresével, azaz 1200 megatonna TNT robbanásával megegyező energia szabadulna fel, ami katasztrófális következményekkel járna.

Bár a Bennu becsapódására igen kicsi az esély (2135-ben 1:2700-hoz, 2182-ben pedig 1:1000-hez), nem árt, ha van egy terv. A kínai kutatók pedig azzal álltak elő, hogy

nem szétrobbantani kellene a kisbolygót – mert ebben az esetben leszakadó darabok galibát okozhatnának –, hanem több, szám szerint 23 Csang-cseng–5, magyarul: Hosszú Menetelés 5 rakéta egyidejű becsapódásával tolnák arrébb az égitestet, ami számításaik szerint 9000 kilométerrel térítené el Bennut.

Ha már aszteroidabecsapódás:

Eközben...

(Fotó: NASA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Színes egyéniség a középkategóriában a Google Pixel 10a

Mutatjuk, hogy festenek zöldre egy folyót Szent Patrik napja alkalmából

Épp egy filléres veterán rakéta nyugdíjazza a méregdrága légvédelmet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés