Kína okostelefonok, autók és műholdak na meg foci terén sem áll már rosszul, sőt, 2020-ra embert küldenének a Marsra – a MERICS legfrissebb elemzése szerint pedig olyannyira előre törhet a csúcstechnológiás ipari és elektronikai ágazatokban, hogy az világgazdaságra is kihathat. Mégis volt ez idáig egy olyan dolog, amit az istenért se tudtak legyártani.

Ez pedig a golyóstoll, egészen pontosan a golyóstoll hegye.

Mert azzal eddig is mindenki tisztában lehetett, hogy a kínai gyárakból kerül ki a legtöbb golyóstoll – kb. évi 40 millió –, a hegyet eddig nem ők gyártották. Mert egyszerűen nem tudták megcsinálni.

Ehhez ugyanis kiváló minőségű acél, valamint óramű pontosságú gépek szükségesek.

Így Kína rá volt kényszerülve arra, hogy importálja az acélt, valamint a gyártáshoz szükséges nagyon precíz svájci, illetve japán gépeket – és bizony nem kevés pénzért. Éppen ezért indított el egy programot még 2011-ben a Kínai Népköztársaság Tudományos és Technológiai Minisztériuma, hogy kifejlessze a golyóstollhegy gyártásához szükséges technológiát.

A Taiyuan Iron and Steel egyik munkása

A projekttel a legnagyobb kínai acélgyártó vállalatot, a Taiyuan Iron and Steelt bízták meg. A cég pedig a minap történelmi bejelentést tett: hosszas, fáradalmas, ötévnyi kísérletezés után már képes golyóstollhegyet gyártani – így pedig a kínaiak mihamarabb át fognak állni a hazai technológiára, ennek révén ugyanis nem kevés költségtől szabadulhatnak meg.

A Taiyuan Iron and Steel egyik munkása

Egyszóval Kína szembenézett a saját nemezisével, és megannyi szarakodás után legyártották talán azt az egyetlen dolgot a multiverzumban, amire eddig képtelenek voltak. Nem kérdés, hogy innen egyenes út vezet a világuralomhoz.

(forrás: Mashable, China Daily)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés