Kínában a tervek után az első prototípusával is elkészültek annak a szupervonatnak, ami 600 km/óránál is nagyobb sebességre lesz képes.

A világ leggyorsabb szárazföldi járművének címére pályázik az a szupervonat, aminek az első prototípusával most készültek el a kínai Csingtao városában. A vonat elektromágnes segítségével lebeg a pálya felett, ezért szinte nincs súrlódás, és egészen elképesztő sebességet lehet elérni vele.

Kínában már csaknem két évtizede jár mágnesvasút, például Sanghajnak van egy rövidebb vonala a repülőtérről a városba, de szélesebb körben eddig még nem terjedt el ez a technológia. A nagy sebességnek köszönhetően azonban könnyen áthidalhatók lennének a jelentős távolságok, például

az új mágnesvasúton csak 2,5 órába telne a Peking és Sanghaj közti több mint 1000 kilométeres út.

Az utazás a jelenlegi vasútvonalon 5,5 órát, repülőgéppel pedig 3 órát vesz igénybe, a mágnesvasúttal az utóbbit váltanák ki.

A mágneses pályát ezzel a kocsival tesztelték

Az első prototípus ugyan elkészült, de még időbe telik, amíg valóban jegyet is lehet váltani a kínai szupervonatra. A hírek szerint még

sok tesztre, és legalább öt évre lesz szükség, mire a 600 km/órára képes szerelvény menetrendbe áll.

Még csak az sem biztos, hogy ez lesz a világ leggyorsabb vasútja, hiszen Japánban már egy éve sikeresen megfutotta a hatszázas tempót egy mágneses szupervonat, méghozzá utasokkal a fedélzetén.

A japán mágnesvasút is hasonló sebességre törekszik

(Képek: Getty Images)

Ez egy nagyon érdekes történet:

Forradalmasította volna a közlekedést ez a francia légpárnás vonat

A futurisztikus Aérotrain emlékét máig őrzik a pálya maradványai.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Még az űrből is látszik a teljes Magyarországot borító hótakaró

Teljesen leállt Ferihegy az extrém téli időjárás miatt

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.