Úgy tűnik, érdemes fokozottan vigyázni ezekre a készülékekre.

Még egy hét sem telt el azóta, hogy a boltokba kerültek az Apple legújabb telefonjai, az iPhone 17 széria darabjai – köztük egy ultravékony és egy teljesen átdizájnolt modellel –, beszámolók szerint az üzletekben kiállított készülékeken több helyen karcolások és kopások láthatók:

Ráadásul a karcolások mellett a MagSafe vezeték nélküli töltő a sötétebb színű hátlapokon is nyomot hagyott:

Különösen a fekete és sötétebb színű modellek esetében látványosak a sérülések, egyelőre azonban nem tudni, hogy ez mennyire gyakori probléma, ahogy az sem, hogyan bántak a kiállított darabokkal, vagyis mennyire az üzletekben való intenzív nyomkodás és tesztelgetés számlájára írható a jelenség.

Fontos hozzátenni, hogy az üzletekben kiállított készülékekkel a vásárlók nem mindig bánnak olyan óvatosan, mint saját telefonjukkal, így a látott sérülések nem feltétlenül jelentik azt, hogy minden új iPhone ilyen könnyen karcolódik, ugyanakkor az X-en már most sorra jelennek meg a dühös posztok a felhasználóktól.

Úgy tűnik, érdemes fokozottan vigyázni ezekre a készülékekre.

(Forrás: MacRumors, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Öt érv, amiért iPhone Airt kellene választanod, és öt, amiért iPhone 17 Prót

Elmondjuk, miért ajánlja az Apple legújabb készülékeit.

Mielőtt telepítenéd az iOS 26-ot, egy dolgot mindenképp meg kellene tenned az iPhone-oddal

Megjelent az Apple legnagyobb frissítése, az iOS 26. Frissítés előtt azonban egy dolgot még ellenőrizz! Csak biztos, ami biztos alapon, mert nem árt az óvatosság.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Kapu Tibor mikrobiomja is segítheti a jövő Mars-expedícióit

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés