A Földtől 417 fényévre található, és a bolygóképződés folyamatában jár.

Háromévnyi megfigyelés után sikerült fotót készíteni a Földtől 417 fényévre található, 2M0437b jelű exobolygóról, azaz a Naprendszeren kívüli, idegen csillagok körül keringő bolygóról – a kutatók igazi kozmikus csodaként emlegetik, mert rendkívül ritkán lehet látni magát a bolygót, csak a csillaguk fényváltozásából lehet létezésükre következtetni:

Magát a bolygót egyébként már 2018-ban észlelték a Hawaiin működő Subaru Teleszkóppal, ám akkor még furcsán mozgó csillagnak gondolták, a Keck Obszervatórium teleszkópjával végzett háromévnyi megfigyelés után végül sikerült igazolni a létezését és azt, hogy a csillagjához kötött mozgású bolygó.

A 2M0437b egy gázbolygó, csillagászati szempontból rendkívül fiatalnak számít – mindössze néhány millió éves lehet –, mintegy háromszor nagyobb Naprendszerünk legnagyobb bolygójánál, a Jupiternél, felszínén kábé 1200 Celsius-fok uralkodik és a Nap-Föld távolságnál százszor szélesebb pályán kering.

Ez is érdekelhet:

75 éve készült a világ első űrfotója a Földről, meg is mutatjuk

A fekete-fehér kép 1946. október 24-én készült 105 kilométeres magasságban.

(Forrás: Science Alert, fotó: Subaru Telescope, nyitókép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában