A Washingtoni Egyetem és a Carnegie Mellon Egyetem kutatói három ember agyát kötötték össze, akik képesek voltak pusztán a gondolataik segítségével kommunikálni egymással.

Andrea Stocco és csapata egy nagyon egyszerű kísérlettel igazolta a BrainNet névre keresztelt eszköz működését: a kísérleti alanyoknak a Tetrisz leegyszerűsített változatával kellett játszaniuk, amelyben csak azt kellett eldönteni, hogy el kell-e forgatni a lehulló elemet vagy nem.

A teszt résztvevői közül ketten látták az egész pályát, viszont nem irányíthatták a játékot, az agyhullámaik segítségével viszont utasítani tudták a másik szobában ülő játékost, hogy forgassa el az elemet.

Bár ő maga csak a pálya felső részét látta, vagyis magától nem tudta eldönteni, hogy el kell-e forgatni az elemet, a játékosoknak az esetek 81%-ban mégis sikerült végigvinniük a pályát.

A BrainNet létrehozásához a kutatók két, már meglévő technológiát ötvöztek egymással:

  • az elektroenkefalográfot (EEG), amely az idegsejtek elektromos aktivitását rögzíti,
  • valamint a mágneses ingerlést, amellyel képesek az agyi jeleket továbbítani.

Ha a játékosok el akarták forgatni az elemet, rá kellett nézniük egy 15 Hz-es frekvencián villogó lámpára. Ezzel érzékelhető elektromos impulzust hoztak létre az agyukban, amit a BrainNet továbbított a fogadó félnek. Bár az eszköz jelenleg csak egyetlen információ (igen/nem) közvetítésére képes, de a kutatók szerint később összetettebb gondolatok továbbítására is alkalmas lehet.

(Forrás: MIT Technology Review, Nyitókép: Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés