Hatalmas napkitörést észlelt pénteken a NASA, ami azért olyan fontos, mert a Földet érintő következményekkel is járhat.

A napkitörést húsz órán keresztül tudták megfigyelni, ami az elmúlt évek leghosszabb és leglátványosabb naptevékenysége volt a NASA szerint, és tényleg, mármint valóban elképesztő:

A napkitöréseknek, pontosabban a naptevékenység során kilökőd, a Föld felé nagy sebességgel száguldó napszélnek (ez töltött részecskék plazmaáramából és mágneses térből áll) még úgy is komoly földi hatásai vannak, hogy bolygónkat körülvevő mágneses tér védelmet nyújt:

Amikor eléri a Földet, mágneses vihar keletkezhet. Ez egyrészt nagy területeket érintő áramkimaradást okozhat, másrészt megzavarhatja a rádiós kommunikációt és a radarok működését, vagyis kábé ellehetetlenítené a repülőutakat a sarkok körzetében. És veszélyt jelent a az asztronautákra is, ez idő alatt ugyanis sugárzás érheti őket. A légkör elvesztheti akár ózonrétegének 50-10%-át.

A NASA viszont nyugtat, szerintük a legrosszabb esetben is csak áramkimaradás várható.

És hogy ne csak rossza mondjuk, csodás légköri jelenség is kialakulhat, sarki fényt lehet megfigyelni Kanada, Európa, Oroszország legészakabbi-, illetve Új-Zéland és Dél-Amerika legdélebbi területein:

(Forrás: Daily Mail, LadBible, Wikipedia)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés