Miért menjünk a Marsra, amikor a Vénusz közelebb van, és még alig tudunk róla valamit? – gondolták a NASA-nál, és már azt is kitalálták, hogy hogyan lehetne ezt az egészet kivitelezni.
Természetesen szó sincs róla, hogy az amerikai űrhivatal lefújta volna a következő (utáni) évtizedre tervezett Mars-utazást, a HAVOC-néven futó Vénusz-projekt egyelőre csak egy tanulmány, annak viszont elég ambiciózus. És látványos is.
A terv nagyjából az lenne, hogy az asztronauták visznek magukkal néhány léghajót, amelyeket száz négyzetméternyi napelemmel fednének be, így ötven kilométer magasban lebegve kényelmesen tanulmányozhatnák a bolygó atmoszféráját.
Leszállni nem sok értelme lenne, hiszen a Vénusz felszínén az áthatolhatatlan felhőréteg okozta üvegházhatás következtében trópusi 450 fok van, ráadásul a Marshoz képest minimálisan kevés információ áll rendelkezésre: bár az Európai Űrügynökség (ESA) Venus Express nevű szondája jelenleg is a bolygó körül kering, leszállóegységet utoljára az oroszok küldtek a bolygóra, ők is majdnem harminc évvel ezelőtt (és összesen egy órát bírt ki).
Ötven kilométeres magasságban ezzel szemben a légnyomás nagyjából ugyanolyan, mint a Földön, a sugárzás pedig jóval alacsonyabb, mint a Marson (nagyjából olyan mértékű, mint mondjuk Kanadában). És csak 78 fok van.
A Vénusznak emellett megvan az az előnye, hogy jóval közelebb van, mint a Mars, így az út is sokkal rövidebb időbe telne, szinte végtelen mennyiségű napenergia áll rendelkezésre, és ha valami balul ütne ki, akkor a küldetést könnyedén lefújhatnák, és haza jöhetnének.
Ennek ellenére a NASA egyelőre nem gondolkozik komolyan a HAVOC-terv megvalósításán, ami mondjuk érthető, hiszen az amerikaiak eddig még egy szakadt felszíni szondát sem küldtek a bolygóra (ha nem számítjuk az 1978-as Pioneer Venus Multiprobe légköri szondát, amely a lezuhanása után még egy óráig üzemképes maradt), így az emberes misszió tényleg kicsit nagy ugrásnak tűnik.
