Több tízezer éve járt erre utoljára, hamarosan pedig szabad szemmel is látható lesz.

Január végén-február elején újra tiszteletét teszi nálunk az üstökös, amit utoljára a neandervölgyi emberek láthattak, ugyanis a 2022 márciusában felfedezett C/2022 E3 (ZTF) jelű égitest több tízezer év után jár ismét errefelé, jötte pedig még szabad szemmel is látható lesz az éjszakai égbolton.

A neandervölgyiek láthatták utoljára azt az objektumot, ami hamarosan elhalad a Föld mellett

Több tízezer év után tér vissza az üstökös, ami szabad szemmel is látható lesz az éjszakai égbolton.

Majzik Lionel magyar asztrofotós, amatőrcsillagász és hobbifényképész csillagászati távcsövével még december 28-án meg is nézte a 2023-as év jelenleg legígéretesebb kométájának tartott üstököst, az erről készült fotóját pedig a nagy nyilvánosságnak is megmutatta az elmúlt napokban:

Mikor lesz érdemes az égboltot fürkészni?

„A jelenlegi számítások alapján az üstökös körülbelül 5 magnitúdó fényességű lesz a földközelsége időszakában. Ez azt jelenti, hogy elméletileg szabad szemmel is lehetne látni, de valójában ez még annyira halvány, hogy a felkereséséhez mindenképp binokulárt kell használni. A kométa 2023. január 15. – február 6. között cirkumpoláris lesz, vagyis annyira közel lesz az északi égi pólushoz, hogy mindig látható lesz, viszont érdemes holdmentes időszakot választani a megfigyeléséhez. A földközelség után felgyorsul a halványodása, február végén már csak komolyabb távcsővel érdemes a nyomába eredni. A még viszonylag fényes üstökös egyik leglátványosabb együttállása 2023. február 10-11-én várható, amikor látszólag a Mars „mellett” fog elhaladni” – írja Facebook-posztjában Majzik Lionel.

(Forrás, fotó: Majzik Lionel)

Ez is érdekelhet:

Misztikus jelenséget okozott a −30 Celsius-fok egy szibériai városban

Nem mindennapi látványt örökítette meg a szibériai dermesztő hidegben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában