A Google Fotókon belül elérhető Google Lens eddig sem volt egy ócskaság, hiszen a mesterséges intelligenciával működő program képes volt információt adni nekünk a lefotózott épületekről, festményekről, könyvekről és sok minden másról is, viszont a Google most még feljebb csavarta a fordultaszámot.

A Google Lens ugyanis már nem csak arra képes, hogy beazonosítsa, hogy mondjuk kutya vagy cica, esetleg növény látható a képen, de képes megmondani a fajtájukat is, és ez alapján akár rendszerezi is a fotókat.

Ez nem csak akkor hasznos, ha mondjuk az őserdőben eltévedve szeretnéd kideríteni, hogy a növény, amit éppen lelegelnél, ehető-e vagy sem (az őserdőben amúgy is ritka a térerő), de jól mutatja azt is, mennyivel kényelmesebbé teheti a mesterséges intelligencia az életünket. Könnyen elképzelhető, hogy néhány év múlva már egyáltalán nem kell majd rendszereznünk a fotóinkat, hanem egyszerűen rákereshetünk, hogy "fotók, amiken kettőnél több ember van a szabadban", és rögtön megkapod az összes fotódat, amit a barátaiddal összeszelfiztél... a szabadban.

A Google Lens-et nem kell külön letölteni, az mindenki számára elérhető a Google Fotók legfrissebb verziójában, csupán annyit kell tenned, hogy a telefon nyelvét átállítod angolra.

(Nyitókép: Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés