Igen, jól olvasod.

A világ első, nagyrészt préselt fából, egészen pontosan furnérből készült műholdját idén év végén tervezik kilőni.

A projekt a finnországi Wisa Woodsat és az Európai Űrügynökség szervezésében valósul majd meg. A burkolatról egyelőre annyit lehet tudni, hogy közönséges nyírből fog készülni és rétegelt lemez formában fogják felhasználni. A projekt szakértői szerint a fából készült burkolat meglepően ellenálló, ugyanakkor rendkívül rugalmas zord körülmények között is.

A fából készült burkolatok elterjedésének nagy szerepe lehet az űrkutatás fenntarthatóságnak növelésében. A műholdak jelenleg különböző alumíniumötvözetekkel vannak burkolva, de a fa sok szempontból környezetkímélőbb megoldás lenne. A légkörbe való visszatéréskor például egészen biztosan elégne, így az űrszeméttől is hatásosabban meg lehetne szabadulni.

Az előzetes tesztek során a fejlesztést végző finn vállalkozás egy időjárási ballont használt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a lemez „meglepően jól” tartotta magát a felső légkörben.

Nem a finn az egyetlen cég, ami fából készült műholdakat fejleszt. A Sumitomo Forestry japán startup még decemberben jelentett be egy együttműködést a Kiotói Egyetemmel, amelynek értelmében 2023-ban ki fognak lőni egy faburkolattal ellátott műholdat. A finn cég és az Európai Űrügynökség most ezt a projektet előzheti be.

A WISA Woodsat burkolatának belső részén könnyűfémlemezek vannak, ezek tartják helyén a burkolatban elhelyezett elektronikát, a külső rész pedig teljes egészében fából van. A cég tájékoztatása szerint az említett fém részek is olyan ötvözetből készültek, hogy könnyedén elégjenek majd a visszatéréskor.

(Futurism)

Ez is érdekelhet:

Lélegzetelállító videót tett közzé a NASA az égitestről, ami ha a Nap körül keringene, bolygónak számítana

A Jupiter jeges holdjáról, a Ganymedesről, amiről több mint húsz év után érkezett felvétel, illetve magáról a Jupiterről is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

Készülj, pénteken átbillen a Föld, és jön az év egyik legfontosabb pillanata

Színes egyéniség a középkategóriában a Google Pixel 10a

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés