Ő volt az első hangnál is gyorsabb pilóta.

Kilencvenhét éves korában hétfőn elhunyt Chuck Yeager, az amerikai légierő nyugállományú dandártábornoka, híres berepülőpilóta, akinek 1947. október 14-én a Bell X-1 kísérleti repülőgéppel elsőként sikerült áttörnie a hanghatárt* (13 700 méteres magasságban):

* Yeager két nappal a rekorddöntőnek szánt repülés előtt lovaglás közben eltörte két bordáját, de ezt eltitkolta felettesei elől, sérülését a közeli városka állatorvosával kezeltette. A rajt napján már akkora fájdalmai voltak, hogy a pilótafülkét csak egy barátja által seprűnyélből eszkábált eszközzel tudta becsukni.

A repülés ennek ellenére sikeresen lezajlott, a gépet a levegőben egy B-29 „repülő erődről” indították, és végül siklórepülésben szállt le. A dicsőségre azonban várnia kellett, a sikeres küldetést titkosították, és a hírt csak 1948 júniusában hozták nyilvánosságra.

Történelmi jelentőségű teljesítménye számos hollywoodi produkciót inspirált, ezek közül a leghíresebb a Philip Kaufman rendezte Az igazak című film, amely 1984-ben négy Oscar-díjat is nyert 1984-ben.

(Forrás: The Gardian, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés