Az Apple Watch tavaly szeptemberi bejelentését követően mindenki meg volt róla győződve, hogy az Apple okosórája az áprilisi megjelenés után pontosan olyan standardnak fog számítani az okosórák között, mint az iPhone az okostelefonoknál vagy az iPad a táblagépeknél. A legújabb fejlemények tükrében viszont nem biztos, hogy így lesz.

Az eredeti elképzelés szerint az Apple okosórájába – a trendeknek megfelelően – annyi egészségügyi szenzort raktak volna bele, hogy egy mini orvosi rendelőnek is elment volna, ígértek többek között vérnyomás és véroxigénszint-mérőt is, és az óra még a stressz-szintünket is ellenőrizte volna.

Minden tökéletesnek tűnt, csak aztán szembe jött az a fránya valóság: mint kiderült, az emberek csuklója néha szőrös, néha lazán van felcsatolva az óra, és a papíron még jól működő szenzorok elkezdtek pontatlanul mérni. A szenzorok egy másik része meg eleve túl bonyolult volt ahhoz, hogy felhasználhassák az órában.

Az Apple javára legyen mondva: ők legalább beismerték a hibájukat, és még időben korrigáltak, mint hogy egy olyan eszközt mutassanak be, ami méltatlan a cég hírnevéhez (tudnánk mondani néhány olyan gyártót, akiknek ez nem jött össze).

Ettől függetlenül persze az Apple Watch még simán lehet a legjobb okosóra, ami valaha készült, az iOS mobilra optimalizált verziója, a nyomásérzékeny kijelző vagy az óra irányítására kitalált Digital Crown tekerő mind-mind olyan dolgok, amik kiemelhetik az Apple Watch-t az okosórák népes táborából (a szívdobbanás-alapú üzenetküldésről és a beépített Apple Payről nem is beszélve). Az viszont biztos, hogy első nekifutásra nem sikerült olyan forradalmi, eszközt létrehozniuk, mint amit eredetileg szerettek volna, és az Apple-től már ez is egy kisebb csalódás.

(Fotó: AFP/Europress)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Leállnak a Wizz Air rendszerei a hét közepén

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve