Több mint ezer kilogrammjával és 7,5-8 méteres testhosszúságával az ökoszisztéma csúcsragadozója volt.

Egy új csúcsragadozó dinoszauruszfajt azonosítottak

a Cukubai Egyetem őslénykutatói egy Üzbegisztánban talált 90 millió éves fosszília alapján.

Az új dinoszauruszfajt, amely az Ulughbegsaurus uzbekistanensis* nevet kapta, a húsevő carcharodontosaurus nemhez sorolták, amelynek képviselői a zsarnokgyíkalakú dinoszauruszok (tyrannosauroide) – köztük a T-rex – előtti időkben, a felső kréta korban a mai Kizilkum-sivatag területén élt.

* Nevét egyébként Ulug bégről, egy 15. századi matematikusról, csillagászról, a közép-ázsiai timur birodalom uralkodójáról kapta.

A tanulmány egyik szerzője, Tanaka Kohei adjunktus elmondta, hogy a baloldali felső állkapocs fosszíliája alapján határozták meg az új fajt, ugyanis a theropodák között az állkapcsot arra lehet használni, hogy megbecsüljék az állat méretét, mivel annak nagysága összefügg a combcsont hosszával, amely a testméret egy jól elfogadott jelzője.

„Ez alapján úgy becsüljük, hogy az Ulughbegsaurus uzbekistanensis testtömege több mint ezer kilogramm lehetett, testhossza 7,5-8 méter, azaz nagyobb volt, mint egy jól kifejlett afrikai elefánt”

– vagyis az új dinoszauruszfaj jóval nagyobb volt, mint a lelőhelyen korábban talált más húsevő dinoszauruszok, ezért valószínű, hogy a felső krétai ökoszisztéma csúcsragadozója volt.

A kutatók szerint a faj kihalását a zsarnokgyíkalakú dinoszauruszok, mint csúcsragadozók megjelenése okozhatta.

„Az Ulughbegsaurus uzbekistanensis felfedezése a fosszíliák lajstromában egy fontos űrt tölt be, mivel bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a carcharodontosaurusok Európától Kelet-Ázsiáig elterjedten éltek. Mivel ez volt az egyik utolsó carcharodontosaurus az akkori Laurasia kontinensen, ennek a nagy csúcsragadozónak az együttélése a kisebb zsarnokgyíkokkal fontos időkorlát a csúcsragadozók közötti átmenetet illetően a felső kréta korban” – mondta Kobajasi Josicugu professzor, a tanulmány vezető szerzője.

Eközben...

Színes felvételen a majd' 100 éve kihalt tasmán tigris utolsó élő példánya

A film színezése 200 órát vett igénybe, és nem volt egyszerű feladat.  

(Forrás: Phys.org, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában