Hatalmas áttörést hozhat a genetikában a HGP-write projekt, amelynek tagjai nem másra vállalkoztak, mint hogy a semmiből hozzanak létre emberi géneket.

A génkutatás legnevesebb kutatóit felsorakoztató projekt nem kis célt tűzött ki magának, hiszen a céljuk, hogy teljesen mesterségesen hozzák létre a nagyjából hárommilliárd DNS bázispárból álló emberi genomot, amihez szerintük a mai technológia túl drága és túlságosan primitív. (Ebben mondjuk teljesen igazuk van, a tudósok jelenleg ott tartanak, hogy a sütőélesztő nagyjából 12 millió bázispárból álló genomját próbálják létrehozni, előtte pedig 15 évbe és közel negyvenmillió dollárba került egy egyszerű kis baktérium génállományának a mesterséges előállítása).

A kiindulópont a CRISPR nevű génszerkesztési technika, amelyhez hasonló módszerekkel már eddig is szép eredményeket értek el, tavaly például egy egyéves leukémiás kislány életét sikerült megmenteni, de a technológia új utakat nyitott a vérzékenység és a HIV gyógyításában is. A HGP-write projekt viszont ennél is magasabbra céloz, hiszen

ha sikerrel járnának, az teljesen új lehetőségeket jelentene az orvostudomány minden területén a rák gyógyításától kezdve a mesterségesen növesztett szervek előállításáig.

Az biztos, hogy ezek a nagyszabású tervek nem a közeljövőben fognak megvalósulni, ugyanis a kutatók szerint a projekt megvalósítása legalább tíz évbe és több százmillió dollárba kerülhet. De nem csak ez jelent problémát: mire az olcsó génelőállítás lehetségessé válik, a tudósoknak azt is ki kell találniuk, hogyan lehet egy nagyobb DNS-szekvenciát beültetni egy emlősbe úgy, hogy az megfelelően működjön, valamint

létre kéne hozniuk a "tökéletes ember" géntérképét is,

ami szintén nem ígérkezik könnyű melónak.

Ha ez nem lenne elég, akkor a tudományos világ is elég felemás érzésekkel fogadta a szenzációs bejelentést, és bár voltak, akik teljes mértékben egyetértenek a projekt céljaival, a többség szerint sokkal komolyabb párbeszédre lenne szükség egy ilyen nagy volumenű, az egész emberiség jövőjét meghatározó terv megvalósítása előtt.

(Forrás: Scientific American, Engadget)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában