Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Pontosabb a mesterséges intelligencia (MI) az orvosoknál a mellrák mammográfiai diagnosztizálásában a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint.

Egy amerikai-brit kutatócsoport, köztük a londoni Imperial College és a Google Health szakemberei hozták létre azt az algoritmust, amely mintegy 29 ezer nő röntgenfelvételei alapján tanulta meg a diagnosztizálást. Az algoritmus a mammográfiai felvételek olvasásában hat orvost múlt felül.

Számos ország egészségügyi protokollja szerint két radiológusnak kell elemeznie a nők röntgenfelvételeit. Amennyiben nem esik egybe véleményük, egy harmadik orvost is bevonnak a feladatba.

Az algoritmus a mammográfiai felvételek olvasásában hat orvost múlt felül

A tanulmányban a kutatók anonim felvételeket tápláltak be a számítógépbe. A orvosokkal ellentétben a mesterséges intelligencia csak a mammográfiai felvételeket látta, nem ismerte a páciens állapotának történetét.

Előző esetben 1,2 százalékkal csökkent a hamis pozitív és 2,7 százalékkal a hamis eredmények aránya. A BBC tanulmányt bemutató cikke arra is rávilágít, hogy egy radiológus képzése több mint egy évtizedet vesz igénybe, és Nagy-Britanniában például jelenleg több mint ezer radiológus hiányzik az állami egészségügyi rendszerből – ebben a problémában pedig a brittel többek között a magyar is osztozik.

Ez is érdekelhet:

(forrás: BBC, MTI, The Guardian)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.