A Las Vegas-i CES-t egy magyar startup, a Compocity okoskomposztálója is megjárta.

Számtalan techóriás és startup vonult fel Las Vegasban január második hetében, hogy bemutasson egy-egy technikai újdonságot. Ezek némelyike szükségszerűen a feledés homályába merül majd, mások viszont velünk maradnak, és akár az életünk fontos kellékei lehetnek a következő években.

Talán ilyen a Compocity nevű magyar startup terméke, a CompoBot is, ami a komposztálást tenné sokkal univerzálisabbá világszerte. A lobbizásra, kapcsolatépítésre nem is lehetne idillibb helyszín a CES-nél, az is mellette szól, hogy számos helyen kezdik kötelezővé tenni a komposztálást – de milyen is valójában a CompoBot, és miben ígér változást?

A CompoBot - Fotó: CompoCity/Facebook

Mindenekelőtt ez egy beltéri eszköz, és ahogy egy ilyentől el is várjuk, teljesen szagmentes. Ugyanúgy humusszá komposztálja a szerves háztartási hulladékot, mint a hagyományos társai, csak ez velünk lehet az irodában vagy az otthonunkban is. A műfajból adódóan ilyen-olyan takarítás ráfér néha, de komolyabb karbantartást nem igényel, és még applikáció is van hozzá.

De miért miért kell app a komposztáláshoz?

Természetesen nem a szoftver tömöríti az ételt. A titok (és a kijelző) nyitja egy fiók, amit kihúzva megjelenik, hogy milyen hulladékokat képes feldolgozni a gép. Odabent, a fiók mögötti gyomorban a komposztáláshoz ideális „bélflórája” van a gépnek: a beletett ételmaradékot szenzorokkal letapogatja, majd az adott maradéknak megfelelő mennyiségű mikroorganizmussal kezdi feldolgozni a komposztálótérben. Egy kis tábla segít eligazodni abban, hogy pontosan mit is lehet a gépbe dobni.

Amikor valamit kidobunk, megjelenik egy QR-kód a képernyőn – ezt az app-pal beolvasva jelzi, mennyinél tartunk, és a nagyobb mérföldköveknél virtuálisan hátba vereget. De nem ám számokat közöl, hanem mondjuk azt, amikor a kidobott dolgok ellensúlyozzák egy póló előállításával járó környezetterhelést.

„A kész komposztot a cég hetente összegyűjti, és ingyen átadja partnereknek, akik ültetési szezonokban a talajjavító masszát felhasználva fákat, bokrokat ültetnek” – írta a CompoBotról a Telex.

A Compocityt Pancsa Emese alapította, aki jelenleg a cég ügyvezetője. Jelenleg magánszemélyek nem, csak cégek vehetnek CompoBotot, az évi 5500 eurós árban benne van a gép testreszabása, egy workshop a bevezetéskor, valamint a gép heti ürítése. A céges forgalmazás egyben afféle tesztüzemnek is számít, amit várhatóan egy-két év múlva követhez lakossági bevezetés.

(Forrás: Compocity, Telex, nyitókép: Compocity/Facebook)

Ez is érdekelhet:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés