Mobil hívás percenként 35 forint, SMS 31 forint, mobil adatforgalom 7,8 forint/MB. Nem is hangzik rosszul, mi? Főleg, ha hozzá tesszük, hogy ezek az árak Nagy-Britanniára vonatkoznak, magyar SIM-kártyával.

Úgy tűnik, vége azoknak az időknek, amikor a Heathrowra vagy a Lutonra megérkezve az ember idegesen kapcsolta ki a mobilját, nehogy a telefonnak éppen Angliában jusson eszébe elkezdeni lefrissíteni a hatvan darab frissítésre váró alkalmazást. A NordTelekom legújabb szolgáltatásával ugyanis nem kell 2015 végéig várnunk a roaming díjak eltörlésére, már most hazai árakon telefonálhatunk és netezhetünk Angliában is, és mindeközben a magyar telefonszámunk is megmarad.

Ha jól értelmeztük az árlistát, akkor ez nagyjából 19 és 35 forintos percenkénti díjat jelent, az SMS 31 forint, és ami különösen jó, de valamiért a NordTelekom sem nagyon hirdeti, hogy az adatforgalom 7,8 forint megabájtonként, ami már legalább nagyjából hasonló árszínvonalat jelent, mintha Angliában vennénk előre fizetett SIM-kártyát. Cserébe nem kell kártyafüggetleníteni a telefont, és a SIM-et sem kell folyton cserélgetni, ha netezni akarunk.

A szolgáltatás jelenleg 7 fontért rendelhető meg ingyenes házhozszállítással a NordTelekom honlapján, és ha minden igaz, nagyjából 200 angliai boltban szintén hozzá lehet jutni a SIM-kártyához.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés