Egy gigantikus naperőműtornyot fognak megépíteni az izraeli Negev-sivatagban, amely a maga 250 méterével a legmagasabb lesz a világon. Ez azért nem semmi.

A napfényben gazdag Izrael hagyományosan kőolajszármazékokkal, illetve – a földközi-tengeri földgázmezők kiaknázása óta – földgázzal működteti az erőműveit.

Így annak ellenére, hogy megújuló energiából is nagyon jól állnak, az energia-felhasználásának jelenleg mindössze két és fél százaléka származik a nap erejéből

– ez valahol érthető is: elvégre a Közel-Keleten található a világ egyik legnagyobb fosszilis energiaforrása, de a végtelenségig ezt a vasat sem lehet ütni, ezt az izraeliek is jól tudják. Így a tervek szerint az ország 2020-ra megnégyszerezi, tíz százalékra növeli napenergia kiaknázását, főként a Negev-sivatagban felépülő új naperőművekkel.

A várhatóan 2018-ra elkészülő Asalim naperőműrendszer háromszáztíz megawatt energiát fog termelni, az ország teljes szükségletének 1,6 százalékát, ami 130 ezer háztartás, azaz az izraeli lakosság öt százalékának az ellátását fedezné. És mellesleg azért építik ilyen magasra a tornyot, hogy minél kisebb földterületen helyezhessék el a tükröket, ugyanis minél közelebb vannak egymáshoz, annál magasabb tornyot kell építeni a napsugarak összegyűjtésére.

Beindították a Tesla gigantikus gyárát, amely megkétszerezné a Föld akkumulátorgyártási kapacitását
Támogatott és ajánlott tartalmaink

25 milliárd kilométeres mentőakció: veszélyes trükkel mentené meg a NASA az emberiség legtávolabbi űreszközét

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni