Még mindig ott lehet a vörös bolygón nagyon-nagyon sok víz.

A kutatókat régóta foglalkoztatja, hogy hová tűnhetett a Mars felszínén korábban nagy mennyiségben előforduló víz. A kutatók kifejlesztettek egy számítógépes szimulációt annak bemutatására, hogyan veszíthette el a bolygó az idők során a vizet.

Négymilliárd évvel a Mars melegebb, nedvesebb volt, ráadásul sűrűbb légkörrel is rendelkezett. Folyók szelték át felszínét, medreket vájtak a kőzetbe és becsapódási kráterekben halmozódtak fel. Hozzávetőlegesen egymilliárd évvel később viszont már úgy nézett az égitest, ahogy mi ismerjük.

Régóta tudjuk, hogy a Mars sokkal nedvesebb volt történelme korai szakaszában. De a víz sorsának kérdése állandó probléma volt

mondta Peter Grindrod bolygókutató, a londoni Természettudományi Múzeum munkatársa.

A Mars légkörének tanulmányozása közben nyilvánvalóvá vált, hogy a felszínen található víz egy része az űrbe távozott. A felszínen és a felszín alatt található jéglerakódások pedig arról árulkodnak, hogy a bolygó maradék vize egyszerűen megfagyott.

Hogyan távozott a víz?

A Földünk mágnesen mezeje lehetővé teszi, hogy a légkörünk megmaradjon. A Mars mágneses mezeje a Földéhez képest jóval gyengébb, ezért az ottani légkör nagy része és ezáltal a víz nagy része egyszerűen eltűnhetett a bolygóról.

De nemcsak ez okozta a víz eltűnését.

A hidrogén elszivárgásának sebessége alapján arra következtetnek a kutatók, hogy a fent említett módon csak nagyon kevés víz juthatott a Marsról az űrbe. Az új számítógépes szimuláció szerint szerint a Mars vízkészletének legalább 30 vagy szélsőséges esetben akár 99 százaléka is beépülhetett az égitest felső kérgében található ásványokba.

Amikor a kéreg megváltozik, vizet - folyékony halmazállapotú vizet - vesz fel, hidratált ásványokba zárja, melyek szerkezetében víz van

fejtette ki Bethany Ehlmann társszerző, szintén a Caltech munkatársa. A kutatók úgy gondolják, hogy a legtöbb víz 4,1-3,7 milliárd éve tűnhetett el a vörös bolygóról.

MTI; kiemelt kép: Illusztráció/Getty Images

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
18% Nem, tök jó, hogy van.
58% Azonnal, értelmetlennek tartom.
24% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés