Ünnepel a NASA: a Nemzetközi Űrállomáson már két évtizede élnek űrhajósok.

Tegnap volt húsz éve annak, hogy kezdetét vette az Expedition 1 misszió, aminek keretében űrhajósok, kutatók, mérnökök kezdték el belakni a Nemzetközi Űrállomást.

Az expedíciót megelőzően a NASA emberes űrrepülési programjai javarészt gyors, mindössze hetekig tartó utazásokból álltak. A NASA először a 90-es években kezdte el az asztronautákat hosszabb küldetésekkel megbízni. Ekkor az egyetlen erre alkalmas objektum még csak a szovjet építésű Mir űrállomás volt. Az Egyesült Államok, Oroszország a nemzetközi űrközösség aztán közös erővel elkezdték megépíteni a Nemzetközi Űrállomást, amit azóta is közösen tartanak fenn.

Az első küldetés keretében egy három főből álló legénység kezdte meg a szolgálatot, az űrhajósokat 2000. október 31-én a Szojuz juttatta az űrállomásra. A csapat két orosz űrhajósból, Jurij Gidzenkóból és Szergej Krikalevből állt, a harmadik tag a NASA mérnöke, Bill Shepherd volt. Az űrhajósok a felszállás után két nappal érkeztek meg a Nemzetközi Űrállomásra, 2000. november 2 óta pedig folyamatosan használatban van az állomás.

Íme, egy videó az első expedícióról.

Az első csapat összesen négy és fél hónapot töltött az űrben, a váltás 2001 márciusában érkezett, akkor kezdődött el az Expedition 2.

A Nemzetközi Űrállomáson azóta már a 64. expedíció tagjai töltik a szolgálati idejüket, a NASA az alkalmat egy virtuális kerekasztallal ünnepelte, amin a jelenleg is az űrállomáson lakó űrhajósok és az első csapat tagjai vettek részt.

Ez is érdekelhet:

The Verge

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is jelen vannak

Készülj, pénteken átbillen a Föld, és jön az év egyik legfontosabb pillanata

Színes egyéniség a középkategóriában a Google Pixel 10a

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés