A NASA 2028-ra szeretné megépíteni az első Holdbázist, ahol állandó emberi személyzet teljesítene szolgálatot.

Ehhez persze szükség van egy rakás olyan technológiára, melynek kifejlesztése és megépítése egyszerűen meghaladja az amerikai űrhivatal kapacitását. A NASA ezért egy nagyszabású tenderen összesen 370 millió dollárt osztott szét különböző cégeknek, melyeknek az lesz a feladata, hogy különböző innovációkkal segítsék a projektet.

Ilyen lesz a távolról működtethető erőmű, a javításokhoz szükséges robottechnológia, a biztonságos landolást és startot segítő rendszerek, és az, hogy

a Holdon is legyen 4G.

A rádiótechnológiás kommunikáció ugyanis már nem lesz elég egy ilyen terv végrehajtására, ezért a hivatal 14,1 millió dollárt adott a Nokia-partner Bell Labs-nak, hogy találja ki, hogyan lehetne beszórni a Hold felszínét 4G-LTE-hálózattal.

Ennek a földi környezethez képest vannak előnyei és hátrányai is. Előny, hogy a jeltovábbításba nem zavar bele a domborzat vagy a növényzet, hátrány viszont az extrém hőmérséklet, a sugárzás, a vákuum, illetve az emberi tevékenységgel járó más tényezők, úgymint a felszállások és landolások során jelentősen berezonáló felszín.

Ezt még nem iPhone-nal lőtték

A 4G hálózatot egy idő után természetesen 5G-re cserélik, de egyelőre az előbbi kiépítése is pont elég feladat, ráadásul elméletileg a bázis kezdeti működtetéséhez is elegendő sávszélességet fog biztosítani. A Földön a 4G-t hatalmas tornyok szórják az éterbe, de a Bell Labs egy olyan technológiát hozott létre, mely sokkal kisebb eszközökkel is képes ugyanolyan hatékonyan teljesíteni ezt a feladatot.

Nagyon helyes! Nehogy már a fáradt űrhajósok ne tudjanak feltolni egy sztorit az Instára!

(Ez természetesen csak vicc volt. A Holdon kiépített hálózatot a NASA személyzete kommunikációra és különböző eszközök távoli elérésére fogja használni.)

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés