Állítólag a hajóroncsok jót tesznek a mélytengeri élővilággal, de azok nem a világűrből érkeznek.
Azt már tudjuk, hogy a NASA valamikor 2031 után elengedi a Nemzetközi Űrállomást (ISS), amely több évtizedes pályafutása végén – ellentétben a Föld légkörébe belépve elégő műholdakkal – a Csendes-óceán civilizációtól legtávolabbi szegletébe, az űrtemetőnek is nevezett Nemo-pontba zuhan majd.
Logikus a Nemo-pontba vezetni az élettartamuk végére ért műholdakat és egyéb űreszközöket, elvégre a bolygónk minden lakott területtől legmesszebb eső része, sem ember, sem az épített környezet nincs tehát veszélyben. Éppen ezért 1971 óta csaknem háromszáz űrhulladék, köztük legalább öt űrállomás zuhant a vízbe ott, míg a kisebb műholdak egyszerűen elégnek a Föld légkörében.
A 450 tonnás ISS-szel viszont nem ennyire egyszerű a helyzet.
A civilizációtól való távolság mellett a Nemo-pont azért is tűnt ideális helyszínnek, mert tápanyagban szegény víz, szegényesebb biológiai sokféleséggel, mint amit az óceán egyéb részein találunk. Egykor a Nemo tökéletes helyszíne volt az emberi hatástól érintetlen mélytengeri világ tanulmányozásának. Ám mint Leila Hamdan, Dél-Mississippi Egyetem óceántudományi és mérnöki iskolájának igazgatóhelyettese kifejtette, az űrből visszatérő nagy méretű technológia ismeretlen tényezők egész halmazát jelenti, ezért kérdésessé válik, milyen hatással lesz az űrkutatás a mélytengeri élővilágra.
Hamdan a mélytengeri biogeográfiát tanulmányozza, különösen azt, ahogyan a hajóroncsok megváltoztatják az óceán fenekének biológiai sokféleségét. Szerinte nehéz megmondani, hogy a Nemo-pontot űrtemetőnek használni milyen hosszú távú hatással jár a tenger élővilágára, de a hajóroncsok adhatnak némi támpontot.
Amikor egy hajó elsüllyed, a roncsot körülvevő mikrobák változatosabbak, ezzel fontos szerepet játszanak az egészséges környezet megőrzésében. Viszont a tengeri hajók nem az űrből érkeznek, az ISS például az élettartama végén legalább három évtizedes lesz (még nem dőlt el véglegesen, meddig marad), és ezalatt a hosszú idő alatt
a legkülönbözőbb dolgok halmozódtak fel a fedélzetén: kísérleti berendezések, sokféle anyag, még módosított emberi DNS is.
Ezeknek a tenger fenekén kifejtett hosszú távú hatásait senki sem tudhatja. „Ez egy igen nagy, ember alkotta szerkezet – utalt Hamdan a focipálya nagyságú ISS-re. – Naivitás lenne azt gondolni, hogy ez nem fogja megváltoztatni a jelenlegi ökológiát.”
De közel sem csak az űrszemét szennyezi a Föld óceánjait: a tengerpartokat felügyelő hivatal (Office of Coastal Management) szerint 800-nál is több tengeri faj sérült meg, betegedett le vagy pusztult el a különböző műanyag-, fém-, gumi-, papírhulladékok miatt. Bár az ISS nagyobb a legtöbb óceánokba kerülő szemétnél, vannak szakértők, akik nem aggódnak pusztán a nagy méretei miatt.
Egy átlagos, 215 méteres tanker nagyjából a duplája az ISS hosszának, így az űrállomás elsüllyedése egyenértékű azzal, mintha „néhány tonna aluminium zuhanna az óceánba, aminek nincs jelentősebb hatása egy hajó elsüllyedésénél.”
Mások viszont azzal érvelnek, hogy mivel egyre több objekt kering az űrben, több az űrszemét is, tehát ezek súlya és hatása összeadódik.
„Az óceán nem egy korlátlan tárhely, hogy elférjen benne minden űrszemét – mondja Erik Cordes, a Temple Egyetem biológia professzora, aki szakértőként segített a 2010-es Deepwater Horizon olajszennyezés után, így eléggé jól tudja, milyen károkat okoz az emberi tevékenység a tenger élővilágában.
Cordes megérti, hogy az űrszemetet a lehető legmesszebb akarjuk tárolni az emberektől, de azt mondja, rengeteg „kiszámíthatatlan” következménye lehet több tonnányi tudományos berendezést hullatni egy helyre, amit a tudósok nem ismernek eléggé.
„Az emberek általában egy hatalmas, kihalt, sivatagszerű tájként gondolnak a mélytengerre, de ez nem így van – magyarázta Cordes. – Minél többet kutatjuk, annál csodálatosabb élőhelyeket, ökoszisztémákat és állatokat fedezünk fel az óceán fenekén.”
Cordes hiányolja a mélytengert és a tenger fenekét ábrázoló valós adatokat, például nagyfelbontású térképeket és képeket, mert ezek híján lehetetlen előre jelezni a műholdak és egyéb űreszközök tengerbe dobásának hatásait. Közben a NASA minimális hatást valószínűsít, mivel „a Föld légkörén keresztülhaladó űrállomás elég, szétesik, kisebb darabokra hullik. Egyes részei valószínűleg túlélik a visszatéréskor fellépő termikus stresszt, és a Földre zuhannak. Ezeknek a törmelékdaraboknak a környezeti hatásai várhatóan csekélyek lesznek.”
Másfelől a NASA nem követi az óceán hullott űrszemét nyomát, jóllehet, keres „alternatív célpontokat” az űrállomás ártalmatlanításához. Cordes némi iróniával megjegyzi: „Ha már annyit költöttünk, hogy felküldjük oda ezt a cuccot, költhetnénk egy kicsit arra is, hogy kiderítsük, mi történik, amikor visszajön.”
Mit adott nekünk az ISS?
A Nemzetközi Űrállomás gazdagította a Földről, a Naprendszerről és az azon túlról való ismereteinket. Eddig több mint kétszáz asztronauta járta meg a fedélzetét, a kutatók több ezer kísérletet és tanulmányt végeztek el a csillagok eredetének vizsgálatától a világűr emberi szervezetre gyakorolt hatásának tanulmányozásáig. Összességében az űrlaboratórium szinte minden jelentősebb tudományágra hatott.
(Forrás: Popular Science, fotók: GettyImages)
Ez is érdekelhet: