A kutatók szerint egyre biztosabb, hogy a vörös bolygó egykor valóban lakható volt.

A Mars korábban nem az sivatagbolygó volt, amilyennek ma látjuk, erre sikerült újabb bizonyítékot találnia amerikai kutatóknak a vörös bolygó kőzeteiről készített felvételeket vizsgálva.

A Gale-kráterből származó üledékminták ugyanis arról árulkodnak, hogy mintegy 4 milliárd évvel ezelőtt több (katasztrófális) áradás is végigsöpörhetett a vörös bolygón.

Továbbá a kutatók azt is megállapították. hogy a folyam mintegy 24 méter mély lehetett, a víz pedig 10 m/másodperces sebességgel áramolhatott benne.

Az áradások még a Mars klímáját is megváltoztatták

Kutatók elmélete szerint egykor egy hatalmas meteor csapódhatott a bolygóba, ami akkora hőt termelt, hogy jelentős mennyiségű jég olvadt fel. Ennek hatására vízgőz, szén-dioxid és metán került a légkörbe, ami melegebb és nedvesebb klímát eredményezett, ami akkora mennyiségű esővel járt, hogy elárasztotta a Gale-krátert.

Négy felszín alatti tavat is találtak a Marson

Mindegyik sós lehet – csak így maradhattak meg a szakértők szerint.

A kutatók szerint ahol víz van, ott élet is kialakulhatott, a mostani felfedezés után pedig egyre biztosabbak abban, hogy a vörös bolygó egykor valóban lakható volt.

(Forrás: Futurism, fotó: ESO/M. KORNMESSER)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve